2019. május 31.

47. A szabadidő kulturált eltöltése

Jó reggelt! ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ-szolj!

No, ámberek, azért gyűltünk ma itt össze, hogy szógálatban legyünk, ám nem leszünk! Elfogyott a bendzinn, és bendzinn nélkül nem megy az ótó sehova. Mondtam is az Őragy Úrnak, hogy azért a kapitányság elé kiállhatnánk, aztán legalább a kék lámpa menjen a közbiztonság érdekében, de aszonta, hogy ilyenkor, szeptember végén már nincs keret új akkumulátorra, ha ne adj isten, lemerülne egy.

Néztem is nagy szemekkel, hogy „ezek szerint valamikor az év egy ezt megelőző szakaszában volt pénz akkumulátorra?” „Volt.” „És mi lett vele?” „Mindent én se tudhatok, főtörzs.”

Aztán eszembe jutott, hogy villanypásztort építettünk a főnök hétvégi telkén pár hónapja. Maguk is emlékeznek? Igen? És mondják: láttak maguk arrafelé villanyoszlopot? Hm…

Szóval, kérem, most, hogy leállt a technika, az volt a javallat, hogy mivel ma harmincadika van, ezt a napot irodai munkával töltjük, aztán holnap, elsején megint lesz bendzinn ezerrel. Mondtam az Őragy Úrnak, hogy az „nem fog menni, tetszik tudni, a papper már a hét elején elfogyott, oszt még annyit se tudunk írni, mint egy átlagos pigmeus.” Úgy felhúzta a főnök a szemöldökit, hogy összegubancolódott a hajával, oszt úgy maradt: „elfogyott a papper?! De hát mit csináltak vele?” Én meg csak széttártam a kezem: „szerintem, főnök, esszük! Más magyarázatot nem találok. Mert hogy nyolcvanhat példányban leírunk minden büfit, az nyilván nem vihet el ennyi lapot!” „Igaza van, főtörzs, valaki biztos eszi! A hétszázát! Jut eszembe, miért írta az utolsó jelentése végére: készült 3 penészölőd?” „Kódolás, Őragy Úr, kódolás. A penészölőt a lakásba szoktam venni, ha támad a gomba. Amikor felírom egy cedullára, hogy el ne felejtsem, úgy rövidítem: p.ölő. Namármost, a pölö, az pl., tehát a penészölőd, az pl és d a végén, azaz egybe olvasva: pld! Vagyis helyesen: készült 3 penészölőd, azaz: készült 3 pld-ban! Így tévesztem meg az esetleges államtitoksértőt.” Néz azzal a savózöld szemivel: „maga nagyon ravasz, főtörzs!” „Tudom, főnök, ezért nem vagyok még nehéz vasban a vármegye tömlöcében!”

Na, de nem is ez a lényeg, hanem mivel se bendzinn, se papper, kaptunk egy szabad napot. Benn kell maradnunk, de mivel a feltételek nem adottak, nem kő dógozni. Aszonta a főnök, hogy csendben legyünk, ne kerüljünk a kapitány úr elejbe, mert baj lesz. Javallottam, hogy akkor kimehetnénk testületileg a Krémer nyaralójába, és akkor nem vagyunk szem előtt. Aszonta, jól van, de ő nem tud róla! Mondtam, „semmi gond, Őragy Úr, általában amúgy se tud róla!”

Nos, ámberek, mostan ezt a napot itt együtt eltöltjük a szőlőben. Kulturáltan. Nem akarom, hogy valaki leokádja a tőkéket, mert érzékenyek a növények a gyomorsavra, és nem hálálják meg a gondoskodást. Maguk hárman látom, már nekiálltak főzni, nagyon helyes. A többiek is foglalják el magukat és egymást. Krémer, Csupati, Kálmán, maguk velem gyünnek. Kártyázni fogunk. Hogyhogy mit, fijjam?! Fájert nem játszhatunk, az a tűzoltóké! Há’ magyar ámber maga?! Ultizni fogunk! Igen, négyen! Formabontók leszünk, mint a Teriblek! A Kálmán úgyse számít. Csupati, maga lesz ezzel a vonalzóagyúval, Krémer, maga velem! Na, osszon, fijjam! Pöpöpö! Apád, anyád ide gyüjjön!

Ne nézzen, csimotám, ne nézzen, én ilyen kicsattanó, életvidám, szarkasztikus, empirikus ámber vagyok, aki örül az élet apróságainak! Látják, ezért nem szeretek pokkerezni, az az olyan unalmas ámbereknek való, mint a Vitray! Mi a jó abban, hogy csak ülünk kőarccal, osztán nem szólunk, csak pillogunk, akár tehén a pitypangra! Na, persze, tudok én pokkerezni is, egyszer még a Sport 1 is adta a partimat, csak hát nem vették jó néven, hogy osztás után hátbalapogattam valami Dzsémszet, aki mellettem komorkodott, hogy „ezt nézd, inglismen, drillem van, há’ nem csuda?!” Az meg csak finnyálkodott, hogy „Oh no!”

Na, mondtam is neki, hogy „ne beszélj oroszul, ha nem megy az neked, fijjam, az nem oh no, hanem helyesen ánó, de ha én semleges nemű vagyok neked, akkor mindjárt azt csinálod belőled is, te labanc!” Na, ekkor bekevertek egy reklámot, oszt utána má’ hogy, hogy nem, nem is ültem az asztalnál!

Íme egy piros hetes, na, erre mit lép, Kálmán? Zöld?! Krémer, kontra, Krémer! Ne aludjon, mert megborítom, mint Honecker az archívumot!

Az is milyen sztori volt! Emlékszem, 1990-ben történt, ott sétáltam Karl Max Stadtban, és rajtam volt az a szép új napszemüvegem, amit a Szabó Lacitól kaptam a százötvenedik adás emlékére, ahol engem is bemutattak, mint a tüdőcsúcsi csavarhúzós rablók elfogóját. A Szabó Laci egyenesen a szemiről vette le azt a szép darabot… Hééé!!!!

Fijjam, rendesen forgassa azt a bográcsot, nehogy odakozmáljon, mert dörzsiszivacsként fejezi be földi pályafutását, ha brikettet köll ennem! Jól főzze meg azt a galambpörköltet! Eltart egy darabig, nem mai lyányok ezek a gerlék, az egyiknek a lábán még találtam egy üzenetet is, hogy „Kitörünk a gyűrűből, mert elfogyott a srapnel! Aláírás: Rommel.”

Szóval ott sétálok kopasz fejjel ― mert hogy már akkoriban is kilenc sorban volt összesen három szál hajam ― egyenruhában, a Szabó Laci duplacsészényi napszemüvegével a karl marx stadti főtéren, ahogy köll, mikor megáll egy Volga, kipattan belőle két fekete kabátos ámber, hogy „Gútentág, Herr General!” Mondtam is nekik, hogy „Ja, ja, eléggé keheg a Volgátok, tényleg kéne egy generál, fijjúk!” Erre tisztelegnek, hogy „Stasi!” Nézek, mint a kredencablak, hogy mivaaa’?! Mondják, hogy schnell be a wagenba…

Kálmán, maga tökpojáca, ezt nem szubkontrázza?! Akkor emelek! Majd mondja el az asszonynak, hogy azért vesztett, mert vegytisztán hülye!…

Szóval elvittek valami kormányépülethez, ahogy kiszállok, rám ront a Honecker, és úgy lesmárol, hogy még az unokám is köpködni fog. Aszondja: „Jaruzelsky, mein kamerad!” „Jaaaa! ― mondom ― Nekem ugyan nincs kamerám, de ha adnak egyet, szívesen lekapom magát, Erich, ha már a saját gestápósai ilyen antiműszaki ámberek!” Utána ettünk, ittunk, el is áztunk kicsinyég, mire úgy éjfél körül rám néz olyan „mostan dűlök pofára” képpel, hogy „Mein General!” Gondoltam is, hogy igazad, van, rád fog férni. De folytatta: „Mein General, was ist Gorbacsov?” Gorbacsov? ― gondoltam. Még mindig vodkázni akarsz, te SS-light? Nem kéne! Mondtam is neki, de úgy bizalmasan, súgva: „Erich, nein Gorbacsov. Gorbacsov kaputt!” „Ahhh! Kaputt?!” „Ja, kaputt. Aludjá’, vazze’! Be vagy nyomva, mint a rajzszeg. Öööö… tente Tante, ja?” De csak néz döbbenten: „Gorbacsov kaputt?!” Mit tehettem, bólogattam: „Ja, ja, kaputt. Ócseny kaputt! Brandenburgi kaputt! Ja?” „Brandenburgi kaputt?!” „Ja, Brandenburgi kaputt! Nyissad ki, haza akarok má’ menni, vár az asszony, meg fog ölni! Öööö… mnye Manka ich bin kaputt, ja?” „Ahh! Jaruzelsky kaputt? Gorbacsov kaputt?!” „Ja, ja, csak engedjé” mán!” Na, oszt el is gyühettem. Inkognitóban!

Mire felébredtem, ledöntötték Berlinben a falat. A mai napig se tudom, mijé’?! Na, hogy áll az a galambpöri, ámberek?

2019. április. 23.

46. A vízi rendészet

Jó reggelt, jó pancsolást! Le lehet ülni, ámberek, de óvatosan, mert marhára billeg ez a teknő. Éló, éló, éló! Óvatosabban, csimotáim, óvatosabban, nem vagyok én mosdószivacs, hogy bevizezzem magam!

Az is milyen csalás, ha már szóba került! Dehogy mosdik, csak ül bután a kád szélén! Én meg megvettem az asszonynak, hogy hadd örüljön. Na, mindegy. Na, mindenki fixálódott? Remek, Csupati, menjen le a kazánházba, aztán nézze meg, hogy állunk naftával.

Na, ámberek, hogy is kerültünk ebbe a mostani ― mondhatnók: ingatag ― helyzetbe? Hát kérem alássan, az a nagy helyzet, hogy az Őragy Úr felajánlott minket. A megyén volt egy konferanszié, aminek a célja az új koncepció kidolgozása volt. Az új cél a „Folyamatos rendőrség” megteremtése, szlogenünk: „Önökért úszunk az árral!” Ne rám nézzenek, szerintem az se érti, aki kitalálta, nemhogy én!

A gond ott volt, hogy amikor megkérdezték, hogy akar-e valaki hozzászólni, akkor az Őragy Úr feltartotta a kezit. Ámberek, Isten az atyám, úgy húztam lefelé azt a bal kart, mint Stallonét a zuhanó lyány, de hát az Őragy Úr erős ámber, fél szógálatát a konditeremben tölti, én meg egy sörhasú, punnyadt nyugdíjasszökevény vagyok, nem bírtam vele, csak felemelte a karját, én meg csüggtem rajta szótlanul, mint a naspolya, mígnem visszatottyantam a székbe.

No, lényeg a lényeg: felszólították. Fel is szólalt…

Aszonta, hogy az új „Folyamatos rendőrség” koncepció jó, előremutató, píáros, polgárbarát, látható, hallható, és teljes mellszélesség, és előre a szebb jövőbe. Na, mondom, főtörzs, ezeket a szebb jövőket mindég te szívod meg. Aztán az Őragy Úr felajánlotta, hogy mivel itt folyik mellettünk a Duna, egy osztaggal részt kíván venni a „Folyamatos rendőrségben”. Még hozzátette, hogy bérmentve! Gondoltam, akkor mentse csak a bérét, én is azt teszem az enyimmel.

Amikor leült, már furcsán néztek rá páran, oda is súgta nekem, hogy talán túl merészen fogalmazott? Mondom: „dehogy! Csak ezt a folyamatos rendőrséget tetszett hajszálnyira félreérteni, itten nem vízi rendőrségről van szó!” „Dehogynem! Én csak tudom, diplomám van!” Gondoltam, persze, hogy van, problémakuszálásból még doktoráltál is!

Hát, ámberek, így kerültünk a folyóra. Ha már így alakult, akkor ússzunk az árral a népért, bár megmondom, ezt a rohadt jelmondatot már most se értem. Szerintem az lehet mögötte, hogy valakinek a valakije vett egy matricagyártó gépet, oszt az új szlogen egy időre ellátja munkával, mire az utolsó Nivára is felnyalnak belőle vagy hatot.

Na, akkor okítok. Amin ülünk, az kérem alássan egy szovjet gyártmányú rendőrségi rombolóbárka, típusára nézve „Nyebuborékij Zaporozsec”. A neve „Pelikán József”. Én ezt nomen est omenként fogom fel, tehát olyan sztoicizmust várok el maguktól is, mint az inkriminált gátőrtől. A hajó felszerelése: egy darab repedt termosz. Kidobnám, de ahogy elnézem, van rajta vagy hatvan leltárcédula, szóval valaki láthatóan abból él, hogy ezt nyilvántartja. Ne vegyük el a kenyerét ennek a hasznos lénynek, nyilván vannak gyerekei is, akiket etetnie köll, úgyhogy ezt a termoszt most elzárom ide alulra, hogy megmaradjon. A rádiókat magunkkal hozzuk a partról. Elég lesz a kézi adóvevő, mert úgy tervezem, ezzel a lélekvesztővel nem távolodunk el két méternél jobban a mólótól. Na, Csupati, mennyi gázolaj van lenn? Hatvan liter? Hm… Ötvennel töltse fel az olajkályhát, mert baromi hideg van, a többivel meg járassa a motort, hadd lássák, hogy gomolyog a füst, tehát dolgozunk. Az olajkályha azért van itt, mert mi vagyunk Győr és Esztergom között az egyetlen jégtörő hajó is, és ez lesz a téli felszerelés. A jégtörést úgy képzelem, hogy az orrból egy láncon leengedjük a jégre a kályhát, oszt ha felolvasztotta a zantarktiszt, akkor egy méterrel előbbre megyünk, majd újra leeresztjük, oszt várunk. Mire átaraszolunk a túlpartra, addigra éppen kitavaszodik.

Mivel a folyónak megadjuk az esélyt, hogy ezzel a tempóval befagyjon mögöttünk, úgy számolom, hogy jégtörés közben sem kell helikopter a szolgálatváltáshoz, csak szépen kisétálnak a partra, a váltás meg bejön. Na, jól van, kezd meleg lenni.

Nini! Van egy búvárruhánk! Ahogy elnézem, hetedikes kölyköknek készült… De csak ki kéne próbálni! Kálmán! Lábhoz! Hol járt édes kis csiborom, hol járt? Olyan szaga van, mint egy fokhagymazúzónak! Mindegy, vegye ezt fel!

Hogyhogy kicsi?! A népnemzet ezt adta, maga meg lekicsinyli?! Felvenni! Úgy tudtam, hogy maga jógázik, nem? Na, akkor maga az egyetlen, aki ebbe bele tud tekergőzni. Teszünk bele hintőport. Maguk hárman, jöjjenek, rázzuk bele!… Sikerült! Na, hadd lám! Ez igen! A nyaka felment egészen a szegycsontjáig, ott végképp megrekedt. A lábába nem fért bele a talpa, így a szára két oldalt a padlón terül el. Istenem, én meg mit magyaráztam a gyereknek, hogy néz ki egy hableány, oszt erre itt van! Na, engedjék el, megáll-e magába!…

Nem áll meg. Nem, ne állítsák fel, ne essen már még egyszer ekkorát. Majd leguggolok hozzá. Na, hogy érzi magát? Nem nagyon kap levegőt? Rá se rántson! Ha átlökjük majd a hajó szélén, még ennyit se kap majd. Lássa, érdemes volt jógázni! Most már annyira elmélyült, hogy akár jógi szakvizsgát is tehetne! Na, tegyék rá a palackot! Hogy nincs feltöltve? Nem baj, a búvárruhával úgyis annyira összenyomtuk a tüdejét, hogy aligha tudna színi a pipából. Csupati, tegyen rá egy szemüveget is!… Ne marháskodjon, vegye le azt az olvasószemüveget róla! Há’ hogy néz ki? Hogy csak hegesztőszemüveg van pánt nélkül? Akkor leukoplasztozzák a fejire, az vízálló… Na, ez igen!

A Búvár Kund egy szolid ámátőr magához képest, Kálmán! Mi? Mit mammog?! Tépjenek már egy likat a szájánál! Na, ez az, hogy kapkodja a levegőt! És még aszonta, alig kap, most meg a miénket is elszíná! Na, mit akart? Nem tud úszni? És ezt mijé’ nem azelőtt mondta, hogy feldíszítettük, maga lobotómia?! Mindegy, késő bánat! Kapálódzzon, mint a méhész! Na, állítsák oda a hajó széléhez, ki kell próbálni, mit bír a ruha, mielőtt éles helyzetben használnánk. Kálmán, fijjam, mondja, hogy jóga! Köszönöm… Lökjék!

Na?… Ugyan már, Csupati, amíg bugyborékol, addig van levegője, ne aggodalmaskodjon már mindig, mint a Teréz anya! Hogyhogy miért kellett azt mondani, hogy jóga? Nem tanult eljárásjogot?! Mindenkinek megjár az utolsó szó: jóga. Na, húzzuk ki, mint a parafát, hadd lám, mit fogtunk! Kálmán, hát maga az? Hideg a víz? Nem mondja, hogy hideg! Itt az olajkályha körül fel sem tűnt. Na, eridjen, vegye fel a nadrágját, fűzzön bele egy mentőövet, az majd egyenesen tartja. Csupati, hamarosan bejgliszezon lesz, hozzon már hamar vagy tíz kiló diót a piacról! Hogyhogy minek?! Használjuk ki a Kálmánt, amíg így vacog!

2019. március 29.

45. A bürokrácia

Gútentág, eresszenek le! Hát, abban voltam, hogy engem már túl nagy meglepetések nem érhetnek itten, de orcám ismételten túlontúl nagynak bizonyult, hogy ezt feltételeztem magamról. Mielőtt azonban megosztanám magukkal tortúrámat, hadd közöljem, hogy ma személyesen az Őragy Úr jön be eligazítást tartani, nemsokára itt lesz.

Nézzék, ámberek, hallgassák végig szép csendesen, és bólogassanak, mintha jó dolgokat mondana. Ahhoz azonban, hogy a járőrútvonalak ne keveredjenek össze, itt van a mai eligazítás írásban, mindenki órára, percre megtalálja, hogy mit és hol kell csinálnia. Osszák szét, tegyék zsebre, aztán amit utóbb hallanak, az mint a jégcsákány: egyik fülükön be, a másikon ki.

Még annyit, hogy nagyon öltözzenek fel, mert olyan hideg van kinn, hogy látszik a lehelet, sőt, Kálmánunk esetében érződik is. Mindenki megkapta a lapját? Remek.

Akkor, amíg az elöljárót várjuk, hadd meséljek maguknak. A tegnapi reggel döcögve indult, mivel az én szeretett alárendeltem, az a tokhalképű Kálmán leparkolt a Nivával a kapitányság elé, osztán ha már így alakult, mindjárt sikerült is leütnie a kocsi bal első kerekéről az anyacsavart.

Nézem, nézem, hogy most mi legyen, mire mondja ez a fikusz, hogy, „ó, maradt még három anya, egy csavar nem számít, főtörzs!” „Fijjam, ezt utoljára Mansellnek mondták a Hungaroringen, osztán szájba is kommunikálta a szerelőjét egy nagyobbfajta csavarkulccsal. Egy csavar is számít. Tudja, egy szeg miatt elveszhet a patkó, a patkó miatt a ló, a ló miatt a katona, a katona miatt a csata, a csata miatt az ország. Egy szeg miatt tehát bukik a monarchia!”

Erre vakarta a fejit, hogy „akkor mostan egy anya miatt elveszhet a kerék, a kerék miatt a Niva, a Niva miatt a Kálmán…” „Na, fijjam, itt fejezze be, mielőtt még nekem mégiscsak megtetszik az ötlet, hogy három csavarral ótózzon!” „De nem értem ezt az asszociációt, főnök!” „Mert maga aszociális. Na, adja ide a kulcsot, nehogy valamelyik ámber elvigye a kocsit, oszt felcsavarodjon a fára!”

Gondoltam, írok egy kérelmet, hogy igénylünk egy, azaz 1 darab anyacsavart a raktárból. Megnéztem a bótba, 37 Ft az ára, meg is vettem vóna, hiszen egyszer élünk, csak aztán eszembe jutott, hogy ha én ezt mostan privatice fusiban felrakom, oszt két év múlva fejre áll a kocsi, akkor tuti én leszek a hunyó, mert belenyúltam a technikába, ami addig úgy ment, mint a Doxa.

Na, megírtam a kérelmet, hogy csavar köll, ára 37 Ft. Három példányban kinyomtattam, ami 3x10 Ft (összköltség: 30 Ft), aztán viszem az Őragy Úrhoz aláíratni. Nézi, aszondja, ez nem lesz jó. „Mé’?” „Nem írta oda a nevem alá, hogy főtanácsos.” „És azt odaírni tanácsos?” „Mondom: főtanácsos! És ha már kijavítja, csináljon nyolc példányt.” „No! Mé’?” „Egy marad magánál, a második nálam, a harmadik a kapitány úrnál, a negyedik az Anyagi-technikai Osztálynak megy, az ötödik a pénzügyre, a hatodik a Gazdasági Igazgatóhoz, a hetedik a műhelynek, a nyolcadik az anyagbeszerzőnek.” „A Gusztinak nem fog kelleni egy, Őragy Úr?” „Igaza van, nyomtasson még egyet. Amúgy ki az a Guszti?” „Itt issza a sörét a piacon, foglalkozására nézve utcaseprő. Gondoltam, már csak neki nem lesz a városban kérelme.” „Kifelé!” „Praaancs, érteteeeeeeem!”

No, mehettem vissza a kezdőkörbe, majd nyolc példány javítva kinyomtatva (8x10 Ft, összköltség: 80+30=110 Ft). Őragy Úr aláírta, vihettem a kapitány úrhoz! Címzetes főtanácsos...

Nyolc példány újfent javítva kinyomtatva (8x10 Ft, összköltség: 80+110=190 Ft). Őragy Úr aláírta, vihettem a kapitány úrhoz! Aláírta, irány a megye (benzinköltség 260 Ft, összköltség: 260+190=450 Ft). Leadtam az Anyagi-technikai Osztályon, ahun néz rám a maca megvetően, mint Szaddam a kurdokra, majd aszondja, hogy „Nincs iktatószám.” „És?” „Szerezzen rá!” „De nekem csak egy kurva csavar kéne, kiskezitcsókolom!” „Ne legyen ilyen pórias. Iktatószám!”

Lemegyek a segédhivatalba, hogy iktatószám kőne, de gyorsan. „Nem tudunk adni, mi itt csak a megyei ügyeket iktatjuk, menjen vissza a kapitányságra, ott kap számot.” Óhogyaza...

Vissza a kocsiba, iktatószám, vissza a megyére (benzinköltség 2x260=520 Ft, összköltség: 520+450=970 Ft). Nézi megint a maca, de ekkor már dézsávúm volt, viszketett is, mint a nyű! „Na, látja, maga dúvad, megy ez magának!” Azzal pecsét rá. Viszem a Gazdasági Igazgatóhoz, mivel minden 35 Ft feletti beszerzéshez a személyes ellenjegyzése kell. Kopogok, bemegyek, marha fontos titkárnő végigmér, látszik, hogy utálja az egyenruhát, meg azt is, aki benne van, nem vagyok más, mint egy újabb probléma, ami miatt félbe kell hagynia a feladatát, vagyis kb. fél percig a gyűrűsujja körme csak félig lesz lefestve. „Bejelentkezett?” „Magának is jó napot, szépasszony. Nem, nem jelentkeztem be, mivel a fennforgás akut, mint a vakbélgyulladás. Bent van a gazdasági igazgató?” „Bent, de bejelentkezés nélkül nem fogadja. Ha be akar jelentkezni, jövő szerdára tudok időpontot adni.” Na, főtörzsnek elpattant a cérnája, mondom neki, hogy „Nem kell időpont, viszont fegyver az van nálam. Most felkelsz innét, bemész, és megmondod, hogy a főtörzs van itt a kapitányságról, és a Bartha Péter úrra hivatkozva azonnal be akar menni.”

Nő bemegy, párnázott ajtó nyílik, fáradjak be. A nagy ember roppant kedves, végighallgat. Úgy látszik, ő kevésbé fontos, mint a titkárnője. Aláírja a kérelmet, és megkérdezi, minek van nyolc példány? Elmondom. Csóválja a fejét, azt mondja, erről készít egy feljegyzést a főkapitánynak (feljegyzés leírása, egyeztetés a jogtanácsossal, munkaebéd a problémáról, vezetői értekezleten megtárgyalva, majd forráshiányra hivatkozva négy hónap múlva elutasítva: 36.700 Ft, összköltség: 36.700+970=37.670 Ft).

Már mennék, mikor megkérdezi: „főtörzs, tulajdonképpen ki az a Bartha Péter úr?” „Nem hiszem, hogy ismeri, alezredes úr. A gimiben volt osztálytársam, most vízvezeték-szerelő.” Azzal balra el, még hallom, ahogy emeli a hangját…

Megyek a pénzügyre. Itt már mindenki nagyon fontos, toporgok az irodában, miközben hörcsögorcával vagy tíz perce veri a három nő a számológépet, de rám nem néznének! Na, gyöngytyúkok, ha azt hiszitek, ezek után megunom, tévedtek. Bilincs elő, fejmagasságba felemel, leejt. A holtak is felébrednének a csörömpölésre, nem úgy az adminisztrátorok! De azért felnéznek. Gondoltam, megkérdezem, „hé parasz, melyik út megyen itt Budára?” ― de aztán mégse, hadd maradjak úriember: „csókolom, erre kellene egy bélyegző!”

Elveszi, nézi hosszan. Hogy kilencvenkét főnöke már ellenjegyezte, az neki nem számít, nyilván ő fog benne hibát találni. Aztán nagy sóhajjal ráver egy akkora bélyegzőt, hogy ha a Történeti Hivatal használna ekkorát, már minden titkosítva lenne a ’48-as szabadságharcig bezárólag. „Mehet a műhelybe!” „Komolyan?!” „Menjen má’!”

Elmegyek a műhelybe (benzinköltség 143 Ft, összköltség: 143+37.670=37.813 Ft). Szalonnáznak. Fél óra elteltével elhangzik az udvarias „Na, neked meg mi kéne, vazze’?” „Csavar.” „Svéd?” „Orosz. Nivára.” Megnézi a kérelmet, épp csak az orrát nem fújja bele. „Hiánycikk.” És eszik tovább.

Elmormolok egy imát: „Miatyánk, kivagy a mennyekben? Mit mondjak én itt, a földön?!?!”

Vissza a kapitányságra (benzinköltség: 260 Ft, összköltség 260+37.813=38.073 Ft). Plusz elbaltáztam egy egész napot.

Aztán átballagtam a vasboltba, és vettem egy kurva anyacsavart 37 Ft-ért, majd felraktam, hogy ne álljanak fejre, ha kimennek üldözni a bűnt úgy eurokonform módon, ami az elvárás. A szerelés grátisz, de tudják mit, grátisz a csavar is! Többe vóna, ha ki akarnám fizettetni, nem igaz?

Ezek után az várjon tőlem lelkesedést, akit a jegesmedve hordott óvodába! Na, jön az Őragy Úr. Fel, vigyázz!

2019. március 12.

44. A fogdaőr

Jobb reggelt, elülni, mint a szálló por!

Nyilván kerestek az elmúlt két hétben. Az a helyzet, hogy nem a főbejáraton át közlekedtem mostanság, merthogy makula került a személyi lapomra kedves beosztottam jóvoltából, osztán megtapasztalhattuk mindketten a vezénylés örömeit.

Kérem alássan a fogdán voltunk egy ideig, én mint szógálatparancsnok, ez a horgászólom Kálmán meg mint sima fogdaőr. Már el sem mesélem, hogy mi is volt az az esemény, ami ily rideg véget ért számomra, mert ez a szép ámber úgysem ért belőle… Illetve mégis elmondom, hadd tanuljanak.

Bement a Kálmán a megyére, oszt ballag fel a főlépcsőn köldökig kigombolkozva, ahogy köll, mire elébe toppan egy mérges kis öltönyös ámberke, hogy „maga meg ki, hogy ilyen öltözetben be mer jönni?” „Há’ én vagyok a Kálmán a kapitányságról. És te ki vagy, kis ember?” „Én vagyok a főkapitány!” Ez a hómlessz meg csak elkezd nyeríteni, hogy „no, akkó vegyé’ magas sarkút, mer’ így még alkapitánynak is kicsiny vagy!” Majd megtörölte kicsordult könnyeit, és megint megkérdezte: „olyan jól megnevettettél, kis ember, teljesíteném három kívánságodat is akár! Na, de félre a tréfát, ki vagy?” „A főkapitány!”

A Kálmán meg csak akkor hitte el, amikor gyűlni kezdtek a parkettás vállapos ámberek, oszt mind úgy hajbókolt, mint Eperjes a pápánál. Arra gondolt az Őragy Úr, hogy amíg a Kálmán velünk van, mindenkit érhet hasonló baleset, ezért osszam meg magukkal fogdaőri tapasztalataimat. Akkó kezdem.

Ámberek, az első, amit meg kő jegyezni, hogy ott minden ajtót be kő zárni. Zsilipelve. Na, most ezt úgy kell elképzelni, hogy előbb magam mögött zárok, majd magam előtt nyitok, majd az imént még előttem lévő ajtót, annak küszöbén áthaladva immár magam mögöttinek tekinthetem, tehát zárok, mielőtt nyitok. Hogy megértsék, lehozom a problémát a szintjükre: mielőtt kinyitom a sört, becsukom a vodkásüveget, mert a vodka ― akár csak a fogva tartott ― illékony. Na, így már érthető? Akkó jó.

Második szabály: a fogva tartottban nem szabad megbízni. Sosenem! Ennél kevésbé már csak kollégában szabad megbízni, tiszteletes a kivételnek, de az nagyon kevés van, még a favágó Tibi is meg tudná számolni egy kezén az ilyen embert, pedig neki az ujjai is ritkábban állnak, mivel egy alkalommal levágta a fele mutató-, és az egész középső ujját. Viszont így szavak nélkül, egy mozdulattal meg tudja mutatni azt az időt, hogy fél négy… Szóval ne bízzanak egymásban se! Ez nem szép dolog, de hát attól még tény.

Ha már a fogdán vannak, akkor ellenőrizni kell, hogy mi van a fogvatartottaknál. Példának okáért reggel a Kálmán felsorakoztatta a négyes zárkát, oszt nézegette őket, mígnem feltűnt neki valami. Egy olyan vágott szemű fajta ámbercsempész toporgott ott a sorban, és mindig meghajolt, ha valaki elment előtte. Leveszi a Kálmán a kis citrom nyakából a medált, hogy „ez meg mi, japó?” „Ez lenni Dávid csillag, én hinni zsidó!” „Sárga vagy te, rabrábi, nem zsidó!” „De, lenni zsidó, áttérni, bévé szügyész engedélyez nekem hatágú Dávid csillag!” Ja, az más! Két nap múlva megszökött a kis citrom, csak előtte teledobálta ezekkel a csillagokkal a bévé szügyészt, oszt közben azt gajdolta, hogy „suriken”. Ámberek, úgy felszegelte a szügyészt a falra, hogy másnap is csak a nyögésről gondoltuk, hogy nem penészfolt!…

Na, jó, elismerem, tudtuk, hogy ő az, de hát annyit tett mán nekünk keresztbe, meg kasba, hogy gondoltam, hadd száradjon ott, mint a Megváltó a kereszten, osztán legyen egy csepp ideje, hogy elgondolkozzon végre azon, melyik oldalon is áll.

Szóval: nem biztos, hogy minden az, aminek látszik! Csempésztek már be végbélben ceruzaelemet, zsebtévét, reszelőt. Ez utóbbit mi is találtunk a pitében, ki is hozattam a Pengés Gyurit a cellából, hogy „anyád hozott sütit, fijjam.” „Jajj, má’ nagyon vártam!” „Elhiszem. No, egyed!” Az meg csak pillog, mint varangy a húslevesbe, hogy „Itt?” „Itt hát, fijjam! Olyan jó nézni, ha valaki szereti az idesannya főztjit! Egyed!” Szépen végignéztük a Kálmánnal az étkezést, láttuk, hogy egyszer nagyon nagyot nyelt a Gyuri, aztán már hívtam is Tökölt: „Csókkkolommm! BV Kórház? Fűtsék be a négyes műtőt, küldök egy ámbert. Nem megette a ráspolyt a nyavalyás?!” Úgy üvöltött az a pontyszájú Tökölig, hogy nem is használta a mentő a szirénát, há’ minek fogyjon az elektromosság, nem igaz? Ebben kérem az volt a jó nekünk, hogy a Pengés Gyuri innentől nem minket boldogított, és szabadult egy férőhelyünk is.

Aztán kérem alássan, a fogvatartott vásárolhat is. Legyenek velük rendesek, de amelyik tapló, azzal szigorúan törvényes keretek között is meg lehet tanítani az ámberséget. Ott volt kérem az a felsőszárnyasbékai vállalkozó úr, aki igen nagy orcával volt még a fogdán is. Ordíjja nekem az illető, hogy „van hatszázezer a letétimben, hozzál nekem valami finomat a boltból, főtörzs, de aztán az egyik lábad itt, a másik ott!” Semmi gond, mondom, csak tudja ugye, hogy kéthetente vehet egy alkalommal három kilónyi élelmet? „Persze, hogy tudom, de igyekezz má!” No, én lementem, oszt hoztam neki egy hatkilós dinnyét. „Há’ ez mi?!” ― kérdi, oszt néz döbbenten azzal a 16:9 képarányra gyógyult plazmaszemivel a suhogós dzsoggingban. „Mi lenne? Dinnye. Finom, friss, egészséges. És hat kiló, tehát a következő négy hétben coki!” „De hát nekem hatszázezer van a letétimben!” „No, fijjam, azzal most nemi életet élhetsz egy hónapig!” Azzal ajtó bezár.

Tudják, tiszteletem a fogdaőröké, de komolyan! Én ezt még egyszer nem csinálnám az Isten minden pénzéért se!… Illetve azért igen, de ennyiért nem.

Ez a humán szemetesség nem nekem van kitalálva, még bele is betegedtem! Csupa foglalkozási ártalom. Először szájzárat kaptam, aztán begörcsölt a reteszizmom. Kiszáradtak a sejtcelláim. Szóval nem jó ez, ámberek, és mindezt ennek a széplelkű Kálmánnak köszönhetem. Mit? Hogy most hol van a Kálmán? Már vártam a kérdést. Az a helyzet, hogy bezártam az éppen megürült hatosba. Amikor eljöttem, mondtam a váltószemélyzetnek, hogy ne engedjék ki, mert rendőrnek hiszi magát, majd jönnek érte a diliházból. Enni ne adjanak neki, mert éhgyomorra akarják az elmevizsgálatát megejteni. Inni se adjanak neki, mert a hátulkötős zubbonyban magától nem tud vizelni, tehát vagy tisztába teszik, vagy tartják a túlfolyócsövet. Nem is kellett a fiúknak kétszer mondani, hogy ne itassák!…

2019. február 28.

43. Az irodai munka

Jó reggelt, üljenek le, kapcsolják be a biztonsági öveket!

Gratulálok, köszönöm, ez köllött mán erősen nekem. Most aztán megkaptam maguk miatt rendesen! Megint törzszászlós vagyok egy ideig, bravó!

Komolyan mondom, úgy cirkulálok ez a két rang között, mint a jojó. Most meg mit néznek?! Hallottam, hogy röhögnek, ahogy gyünnek befelé, vagy nem hallották, mi történt? Nem-e?! Na, kérem alássan, akkor elmondom.

Az Őragy Úr beleszaladt egy megyei ellenőrzésbe, de keményen ám! Ámberek, ilyen még nem volt, mióta nekem a tányérsapka rágyógyult a fejemre: nem tudtuk előre a meglepetésszerű ellenőrzés időpontját! Tegnap reggel csak úgy beállított két öltönyös alak, és lengették a borítékot, hogy abban nyílt parancs van! Mondjam-e, hogy ki volt a kapuőr? Az Őragy Úr tette oda a Kálmánt, nyilván nem jutalomból. Na, ez a kaktusztüske vízilóállat meg mit csinál?! Elkapta a borítékot, hogy „azt mindenki mondhassa!”, aztán föltépte. Mulder és Scully meg csak nézett, hogy „micsinál, ember?!” „Kinyitom, addig ez csak zárt parancs, na, hadd lám!”

Szóval így esett: Kálmán elhagyta az utolsó csillagját is, jelenleg még a TESCO őrei is feljebb állnak a rangsorban, az Őragy Úr pedig most egy ideig a százados úr megszólítást használja, én, meg ugye puszta szolidaritásból így jártam. A hétszázát! Az asszony alig bírja tűvel, cérnával ezt a tempót. Tegnap már aszonta, hogy „fijjam, döntened kő! Vagy a csillagaidat varrom oda-vissza állandóan, vagy vacsorát kapsz. Mé’ nem veszel még egy garnitúra egyenruhát, arra felvarrnám a törzszászlósit, erre meg a főtörzset. Reggel, munka előtt meg csak betelefonálsz, hogy volt-e marhaság az éjjel, vagy nem, oszt aszerint öltözöl.”

Oktalan női fecsejnek tűnt ez számomra, de aztán rá köllött gyünnöm, hogy az asszonyra oda kő figyelni! Végülis tőle érkezik a vacsora.

De másik egyenruhát nem veszek má’ erre a kis időre. Na, kérem alássan, az igazi büntetés azonban az, hogy a Kálmánnal kell irodai munkát végeznem a héten. Maguk mostan csak üljenek nyugodtan, és próbálják letörölni azt az ostoba vigyort az orcájukról, amíg eligazítom ezt a sárgarépát. Maga meg álljon fel, Kálmán!

Figyeljen csimotám, figyeljen mint Irak felet az eveksz, mert azt hiszem eljutottunk arra a pontra, hogy innét nincsen hová hátrálni. No, ide rakattam az irodai gépeket, vegyük őket sorra. Kálmán, fijjam, ez a fax. Azt kell róla tudni, hogy belerakja a papírt, amit el akar küldeni, felveszi a kagylót, tárcsázza a kívánt számot, aztán amikor meghallja, hogy „türrrrrr-tyü-tyü-tyü-tyü”, akkor megnyomja a gombot, és az üzenet elmegy. Megértette? Mi?!… Hogyhogy akkor nekünk mi marad, maga hógolyó?! Nem ez a lap megyen el a távolba, hanem az ott lévő gép csinál egy másolatot. Érti? Olyan ez, mint egy fénymásoló, ami ketté van szedve, aztán drót köti össze a két végét. Amit lemásol, az itt marad nekünk. De hogy maga is értse: ezzel a módszerrel lehet papírhiányban szenvedő társszerveknek és rendőrőrsöknek üres lapot is küldeni. Már persze, ha ott is egy akkora száraz ág áll a fax mellett, mint maga.

Inkább ezt nézze! Na, mi ez? Nem, nem rezsó, hiába világít. Ez kérem alássan a fénymásoló. Így, szépen felhajtja a tetejét, aztán a másolandó dokumomentumot ráteszi, megnyomja a gombot, látja, milyen szépen megy a sínen a fénycső? Na, és innen alulról kiveszi a kész másolatot. Látja, olyan friss, hogy még meleg! Na, most maga! Megy ez, csimotám! Azt kell még tudni róla, hogy ne üljön rá, mint az egyszeri ügyeletes, aki a tomporáról akart egy hiteles térképet készíteni, ezért este fellopódzott a fénymásolóhoz, gatya le, aztán rákuporodott, mint gyöngybagoly a kútkávára. Csak hát a bagoly az egy olyan állat, aminek igen jó az egyensúlyérzéke, mert ha nem lenne az, akkor felborulna a levegőben, oszt ha háton repülne, nem látná az egeret, és éhen halna, ezért hát létfontosságú néki az egyensúlyérzék. Nem úgy az ÜTI-nek! El is tört az üveglap, az meg csak magyarázkodott reggel, hogy beleesett, mert megcsúszott, mint az éticsiga.

Kálmán, fijjam, édes bogaram, azt jegyezze még meg, hogy a fénymásoló, ami ángilusul kopijer, az nem barnít, annak ellenére, hogy fénycsöve van. Az Őragy Úr annak idején ezt nem hitte el, aszonta, ez is csak egy pici szolárijum, oszt rátette a feje bal felit, hogy kipróbálja, mire menne egy ötperces zsetonnal, majd lehúzott magáról vagy kétszáz képet. Azért csak a fél arcáról, hogy a végin lássa a különbséget. Mondtam is neki, hogy „de szépen le tetszett barnulni, nézze csak a képeken, milyen sötét lett az arca!” Meg is volt elégedve, csak a szentem sajna nyitva hagyta a bal szemit…

Hát kérem alássan a hegesztő Feri látószerve nézett ki hasonlóan, amikor otthon felejtette a maszkot, oszt csak úgy hunyorítva foltozta ki a bajai Duna-hidat. Három szemész négy álló napig borogatta-csepegtette! A képeket viszont fel tudtam használni a bűnmegelőzésben, teleszórtam vele az összes butikot a következő felirattal: „Bolti szarkák! Ez a kép egy olyan emberről készült, aki még csak nem is lopott! Mit tennénk akkor veletek? Aláírás: rendőrség.”

Akkorát esett a statisztika, hogy azóta se hiszik el, hogy nem csalunk! Na, Kálmán, még ez van itt, ez a kicsiny jószág. Ez, kérem alássan az iratmegsemmisítő. Praktikusan mindig a fénymásoló mellett áll, mert amiből több van, azt mindjárt le lehet darálni. Mivel én egy jó humorú ámber vagyok, úgy híttam régebben a gépet, hogy „kis fénymásoló”. Csak sajna az Őragy Úr komolyan vette, aztán lehúzta benne a friss diplomáját, amit aznap kapott. Szegény ámber két napig várta a gép másik végén a papírost, aztán nekiállt összeragasztgatni. Állítólag akkor fáradt meg végleg az elméje. Mondtam is neki, ne sírjon, Izráelben például pontosan ilyen diplomát osztanak. „Milyet, főtörzs?” „Há’ metéltet!” De nem értette. Sosem volt kifinomult humora.

Na, ez meg a telefon. Ezt bírja kezelni, igaz? Tudja, mit? Inkább ne vegye fel. Toljanak le azért, hogy hiába csengetnek minket, de ha maga felveszi, abból szógálati viszony megszüntetése lesz! És az még csak a mellékbüntetés. Na, menjenek, irány az utca. Szépen esik.

Tulajdonképpen nem is lesz nekem olyan rossz itt bent. Kálmán, főzzön egy kávét! És hozzon néhány szendvicset is! Na, ne nézzen má’ ilyen bambán, csak kipróbáltam, milyen érzés az irodai szex. Itt bent ugyanis mindig van kit…

2019. február 17.

42. A rendkívüli esemény

Jó tüsszögős ökörnyálas reggelt minden szerencsétlennek, aki ma begyütt!

Üljenek le ámberek, osztán csihadjanak, mert kicsinyég megfáradt a fejem az éjszaka. A szomszédból átgyalogolt a Pali bácsi, és bemutatta az idei borát. Csak úgy belenyomta abból a fényes kis buborékfóliás lapocskából a pasztillát a poharamba, aztán aszonta: „vizet rá, fijjam!” Rányomtam a szódát, felpezsgett, mint buzgár a tiszai gátban, aztán má’ sivalkodott is az öreg, hogy „most igyad, ecsém, most igyad, amíg így zubog, jobban üt, mint a McEnroe!” Na, eddig emlékszem az estémre, oszt csak valamikor hajnali háromkor ébredtem a telefonra.

Úgyhogy csendesebben hőzöngjenek, csendesebben, mert széjjelhasad a fejem, aztán akkor szertefolyik a teméntelen eszem, maguk meg csak úgy lubickolhatnak a tudásban. Mondom, hogy csendesebben!!! Csendet!!!!! Na, háromig számolok, aztán ― folytatom. Na, végre.

Szóval a rendkívüli esemény elhárítását köll most maguknak oktatnom, különös tekintettel a hátsó sorban helyet foglaló Kálmán nevű zigótára, mert az éjjel már megint nem voltak a magaslattyán a helyzetnek.

Kérem alássan, hajnali háromkor az Őragy Úr telefonja fölébresztett, hogy „rendkívüli esemény következett be, vonuljon be!” „Nono ― dörmögtem rosszallóan, mint Füles Mackó, mikor Stihlt lelt a málnásban ― mi az, hogy vonuljak? Mi vagyok én, gaulya madár, hogy vonuljak?! Meg aztán mi történt? Sortot vegyek, vagy bakancsot? Gyakorlót, vagy díszegyenruhát?” „Má’ mé’ venne díszegyenruhát?” „Azt tetszett mondani, hogy rendkívüli esemény van. Nekem momentán egy soron kívüli előlépés is az lenne.” „Ne szórakozzon!!!!” Aztán itt elfúlt a hangja.

Gondóttam, csak begyüvök, ha így kifogyott a levegőből, még az is lehet, hogy fel kő pumpálni, de előtte megfrüstököltem gazdagon, hadd érezzék, milyen is az, ha hiányzom, mint távirányítóból az elem.

Hát, mire beértem, már az Őragy Úr, meg a Kálmán lenn toporogtak a Niva mellett, hogy nagy baj van! „No, mi a gond, Őragy Úr?” „Jaj, főtörzs, sok bejelentés gyütt, hogy leszálltak az ufók a bekecslepedéki legelőn!” „Ezé’ keltett föl?! Az megyei hatáskör, mi közünk hozzá, he’?” „Aszonták a megyén, hogy nem gyünnek ki, óggyuk meg, mint vizeléskor a gatyakorcot.” Valamiért ez engem nem lepett meg, na, mondom, induljunk a helyszínre, hadd rakjak rendet a galaxisban.

Namármost, ámberek, a szógálati szabályzat nem igazán nyújt kellő támpontot a harmadik típusú találkozások kezelésére, sőt, mondhatnók, még homályos utalást is hiába keresnénk benne, így azt kell mondanom, ilyenkor járjanak el a Man in Black forgatókönyvében tanultak alapján. Ennek megfelelően, ahogy mentünk kifelé Bekecslepedékre, ez az élfóliázott hülye Kálmán egyszer csak lekapta a Niva kormányát, aztán a helyébe nyomott valami klaviatúrát. „Élo, élo, Kálmán, mi a szűzies rongyszőnyeget csinál?!” Ez meg csak vigyorog hátra a válla felett, hogy „kapaszkodjon, főtörzs, Playstation 2! Láttam a filmben! A gyerek hogy keresi most!” „Ne csinájja má’!!!!…”

Aztán felfordult a világ, a Niva, meg a gyomrom.

Ámberek, akkorát estünk, hogy Baumgartner a tíz ujját megnyalta volna, ekkora pereceléssel legalább két percre képernyőre került volna azzal a hernyó szemöldökivel! Na, szóval megérkeztünk kicsit később a legelőre. Gyalog.

Hát a mező közepin ott áll a töksötétben egy hatalmas nagy valami! Volt két hatalmas kör alakú izé, ami az égnek meredt, meg két kisebb. Az egyik végin egy olyasmi forgott nagy kehegéssel, mint egy vízszintes antennaoszlop, az alján meg nagy fényesség égett, közvetlenül a földdel egy szinten. Az egyik ilyen valami pont a szemembe világított. Ez a benga már akkor elkezdett ordítani, hogy „kapcsolja le a reflektort a törvény nevibe’, mer’ úgy pofán verem, hogy még a meggyfának is előre köszön!” Mondtam is azonnal, hogy „csihadjon, csimotám, bízza ezt a profikra!” Erre az Őragy Úr, megkérdezte, hogy „azok meg hun vannak?” Mondtam, hogy „mi vónánk a profik.” Jaaaaa!!!

Tudják, az Őragy Úr az „előre-típusú” és nem az „utánam-típusú” vezetői csoportba tartozik, szóval nem is lepett meg, amikor aszonta, hogy „na, főtörzs, akkor menjen, oszt nézze meg, mi lehet ez. Szerintem az élijen!” Mondtam is neki, hogy „na, az tutira nem, mert én Bekecslepedéken mindenkit ismerek, és itt nem él ilyen!” „Ne dumáljon, vegye fel a kapcsolatot!” „Na, de Őragy Úr, mivel?! Maros B-vel? Brékó?! Árpád hívja idegen űrhajót?! Há’ hun él maga? Nem látta azt az amerikai filmet, az Armatúrát?! Vagy nem is, az más volt, én most a Függelemsértés napjára gondolok. Ottan kérem helikopterrel kommunikáltak, oszt azt is elfújta a tűzvihar! Erre menjek egyedül? És ha rám köhint, mint a Süsü, oszt meghalok?! Onnan nincs ám visszatérés, értem meg kár, belőlem csak egy van, mások meg annyian vannak, menjenek mások!” „Akkor vigye a Kálmánt!” „Köszönöm, Őragy Úr, most megnyugtatott. Inkább megyek egyedül!” „Helyes. Helikoptert ne kérjen, nincs. Vadásznak vele. Illetve róla. De ez most nem lényeges.”

Na, erre elindultam, hogy legyen itt is kis lépés az embernek, de nagy pofára esés a médiának. Ahogy odaértem az ítijárműhöz, lassan kezdtem felismerni a részleteket. Hát, ahogy egész közel értem, megcsóváltam a fejem, aztán leguggoltam, és elcsavartam azt a hatalmas fénycsóva-kibocsátó szerkezetet. Egy üvegezett kabint láttam az árnyékban, és abban legbelül egy kicsiny lény nézett rám ijedten.

„Na, vazze’!” ― mondtam, aztán eszembe jutott, hogy ha a Sváby megkérdezi a hörcsögfejivel, hogy mit mondtam először az ufónak, majd hazudni köll.

A kicsiny lény ott kucorgott a kabinban. Barna bőre volt, meg nagy fekete szeme. Kettő. Négy végtagja volt, kettő alul, kettő oldalt. A fejin fekete, csimbókos haj.

Most mi legyen? Arra gondoltam, biztos, ami biztos, lefújom könnygázzal.

Lehet, hogy abban a naprendszerben ez még egy barátságos gesztusnak is számít. Szóval benyomtam a kabinba egy flakonnal, hadd szíjja, mint raszta az új termést. Na, lett is sivalkodás az élijennél!

„Jáj, jáj, jáj, tekintetes főtánácsos úr, há’ ne ígesse mán ki a táknyomát az orrombó’! Há’ fáj ez nékem, jáj!” Rávilágítottam a zseblámpával, hát a kisebbik középső Rézműves gyerek! Jobban körülnézek, hát hogy hol is vagyok, aztán feltápászkodtam, hogy „Sanyika az anyád szentségit, hát mán kombájnt is lopol?! Mi lesz a következő, te pulya? A nyócas villamos?” „Jáj, ne tessék hárágúnni, tekintetes ázredes úr, há’ csak egy kört mántem vále!” „Milyen kört te gyerek? Úgy fejre álltál ezzel a géppel, mint a jancsiszeg! Na, gyere kifelé, nem bántalak!”

Na, akkor már jött is a sajtó, mert ugye kordon az csak a Holdban volt, oszt lett is nagy eposz a bátor fellépésemből. Maguknak azért elárulom, hogy ha tudom, hogy az a kis bicskás van ott, dehogy megyek oda!

Veszélyesebb az, mint száz élijen!

2019. február 4.

41. A riadó

Jó reggelt, ámberek!

Há’ néddamá, néddamá mi ez itten, nem vagyok négy hétig, osztán elkanászodnak, mint Robinson a nagy magányába?! Mi ez kérem, vajdaválasztás?

Úgy zsibonganak, mint a lábam, ha sokat ültem lótuszban! A fene se tud ilyen alacsony autóban kényelmesen elhelyezkedni, ugye!

Ahogy így elnézem magukat, a minap olvasott kis történet jut eszembe: lemegy a vezér az üzembe, körülnéz, aztán megkérdezi a művezetőt: „hány ember dolgozik itt?” „Hát, kb. a fele.”

Na, meg aztán mire kell visszajönnöm! Kálmán, fijjam, álljon csak fel! Mi volt ez a hivatalos személy elleni erőszak a maga sérelmére? Bár bevallom, az, hogy a maga sérelmére van ― legyen az bármi is ― rám jótékonyan hat, de hát hivatalból azért némi empátriárkát kell tanúsítanom maga iránt. Szóval hogy is volt ez, mondja csak!…

Aha… Szóval civilben, két sör után arra hivatkozott a diszkóban, hogy maga hivatalos személy? Akkor meg is érdemli. Nekem az Őragy Úr mondotta volt pár hónapja, amikor néminemű elégedetlenségem szárba szökkenve szavak formájában materializálódott, s talált kommunikációs csatornákat az elöljáró irányába, hogy „főtörzs, maga legyen szilárd, mint a vídia, ne ríjon itten a pénz miatt, vegye tudomásul maga hivatalos személy!”. Mondtam is rögvest, hogy „amikor jutalomosztás van, akkor bezzeg oda nem vagyok hivatalos személy!” Erre aztán fennhangon káromolta az Urat… Nem a főkapitány urat, maga kétszikű, hanem a Teremtőt!… Nem, nem a gazdasági igazgatót, hanem a Megváltó atyját! Érti már?!

Amúgy meg én vagyok a barom, hogy szóba állok magával! Hogy a menyétek hordanák szerte a csontjait, maga vesszőkosár! Különben milyen sérülést szenvedett?… Ágyékon rúgták, meg szájba verték? Aha. Akkor most egyszerre fáj a fogháza meg a magháza, mi? Jó ezt hallani.

No, de borítsuk most a Kálmán golyóira és zápfogára az elmúlás fekete fátylát, s térjünk át a mai eligazításra. Kérem alássan, mint arról már bizonyára mindannyian tudnak napok óta, ma éjjel előre be nem jelentett, meglepetésszerű, afféle igazi magyaros Top Szekreter cselekmény várható, nevezetesen riadó lesz! A riadó kérem alássan a múlt csökevénye, de attól még ez elő van írva, és akkor bizony végre is lesz hajtva. Amikor a riadónak, és leánygyermekének, a riadóláncnak értelme volt, akkor az egész megye rendelkezett összesen egy platós Volgával, és telefonja is csak a párttitkárnak volt, s ugyanaz a kurbli indította mindkettőt. Ma viszont mindenkinek van mobil telefonja, bár az enyém olyan, mint az orosz Internet: nyetvork. Ezért aztán nem is köll ma részt vennem ebben a dologban, éppen az előbb írtam le a szolgálati jegyet, hogy ráesett a söröskorsóm a Nokiára és elköltöztem Pitypangpusztára egy tanyára, úgyhogy olyan elérhetetlen leszek szógálaton kívül, mint a Gregor Berni. Bár ez nem volt egy jó példa.

Na, az előre be nem jelentett, meglepetésszerű riadó 02.20 perckor indul. A Kálmánt ébreszti az ügyeletes, aki aztán elmegy a Csupatihoz, és lerugdalja az asszonykáról. A Csupati ezután megyen a Gerához, és így szépen sorban. Tudják, egyszer jártam egy fél évet a Rendőrtiszti Főiskolára ― is ― ahol megéltem életem egyik érdekes élményét, midőn ott is riadót rendeltek el. Hogy pelyhedző állú rendőrtanoncleánykákat minek kell kiugratni az ágyból, azt ma sem tudom. Ha velük akarják szétverni a nagy tömeget, akkor kérem, itten akkora gáz van, mint a Titanicon, mikor megindult a nagycsillár. Na, de nem is ez a lényeg! A szobatársam egy igazi lóarcú varangy volt, hát annak aztán nyomhatták a dudát, egészen a főparancsnoknak köllött odamenni hozzá, hogy „szakaggyonmán ki az ágyból!” ez meg csak befelé fordult, hogy „uggyanmán alezredes úr, öreg vagyok én ahhoz, hogy itt bohóckodjak a setét éjszakában.” Na, másnap már nem is kellett ott bohóckodnia! Ezt okulásul mondtam el, nem szeretném meghallani, hogy ilyesfajta hozzáállás miatt belefúl a kudarcba az erődemonstráció. Siessenek befelé, ha megkapták a riasztást.

A riadócsomagot itt benn fogjuk ellenőrizni, mindenkinek legyen benne háromnapi élelem. Konzerv. Nekem itt van e’ a csomagom, benne ez a nyolc darab félkilós konzerv, hogyaszongya: „Malenkij Gyevacska Karfijol i Brokkolinszkij sto bugyet gaz”. Ez, kérem alássan, már Noé bárkáján sem fogyott el. Itt sem fog. Darabra azért meglegyen. Ha egyszer tényleg erre fanyalodunk, akkor nem hiszem, hogy ez lesz a legfőbb bajunk. Arra, hogy én ezeket valaha is megegyem, nagyjából annyi az esély, mint arra, hogy maratoni futás közben kapjak infarktust.

A beérkezőket az Őragy Úr fogadja az ügyeleten, és kipipálja őket a listán. Ne akarjanak utolsók lenni, éppen hiány van fogdaőrből, egyébként szerintem az egész riadó mögött valójában ez van. Ez egy nagy össznépi leplezett, rendőrségi kiszavazóshow. Aki késve gyün, holnap már csak gumibotot kap a gyakorlóhoz. De nem is ezt akartam mondani.

Kálmán, álljon csak fel! Ja, hogy még mindig áll! És mekkora terpeszben! Maradjon is így, olyan ezzel a harcsabajusszal terpeszállásban, mint egy Eiffel-torony de la paraszt.

Na, azért akartam, hogy figyeljen, mert nem akarom megint átélni a tavalyi traumát, amikor riadó volt. Most képzeljék el, ez a lópokróc harmadiknak rontott be az ügyeletre, és egy méretes parasztlengővel lecsapta az Őragy Urat, hogy „beértem, te vagy a fogó!” Na, ez a mintapéldánya, annak, hogyan nem szabad jelentkezni az elöljárónál. Akkor komolyan felmerült, hogy visszavetik rendfokozatban, de aztán kiderült, hogy nincs hova. Végül aztán aszonta az Őragy Úr nagy kegyelmében a feldagadt szájával, hogy „a Kálmán marad, főtörzs, bűnhődjék maga is, és legyen vele elnéző.” Mondtam is, hogy „elnéző leszek, Őragy Úr, úgy elnézném, ahogy elviszi a víz, miközben szétvetett karokkal a meder alját nézi meredten!” „Meg ne halljam ezt még egyszer, vegye tudomásul, hogy a Kálmán káros elmeállapotú!”

Na, megértettek mindent? Remek. Még egy apróság. Aki ki mer gyünni a tanyámhoz, hogy megszakajtsa éjjeli nyugodalmamat a riadó miatt, annak alighanem nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket fogok okozni. Olyan kuvaszaim vannak, hogy még engem se engednek be. Igazán nem is tudom, milyen a ház belülről… Ha azonban esetleg arra visz az útjuk a szógálat során, és fáznak a Nivában, nyugodtan jöjjenek, mindig van otthon néhány vérdoboznyi jó forró „teám”. Na, most menjenek, menjenek, négy hét után már ez is sok volt magukból, hagyjanak aklimaturálni!

2019. január 23.

40. A kihallgatás

Sokkal jobb reggelt, kérem, üljenek le! Hát, ámberek, kész! Vége, befejeztem. Nem bírom tovább. Zúg a fejem, a nyakam merev, a fekélyemben van egy kis gyomor, és a stressz zöld kelések formájában materializálódott a hátamon. Ma eligazítást kéne maguknak tartanom, de egy olyan szellemi nulla ponthoz értem el, ahol meg kell állnom, és elgondolkoznom, vajh’ jól döntöttem-e, midőn e céget választottam, s vajh’ tényleg akkor írtam alá a halálos ítéletemet, mikor ezt a samott tégla Kálmán gyereket magamhoz vettem? Nézzék, amíg én megiszom ezt a kávét vastag béléssel, maguk hallgassák meg ezt a magnófelvételt. Tegnap begyütt egy ámber gyanúsítotti idézésre… most mit néznek?! Ezek szerint van még ilyen! Szóval begyütt, a nyomozók meg azonnal úgy szétspricceltek, mint a dobozos sör. Az összes vizsgáló nyakig a papírban, gondoltam, majd én kihallgatom, de behívott az Őragy Úr, hogy fényesítsem ki a csillagait, és kicsit nyálazzam a lelkét, mert gyün a hétvége, oszt otthon nem ő a főnök, és azt nehezen viseli, mint Bush a súgógépet. Mondtam a Kálmánnak, hallgassa ki azt az ámbert, de azért a magnót bekapcsolva hagytam a szekrény tetején. Nem is szólok én mán semmit, hun a kávém? Maguk meg hallgassák!

„Nyíííííííí (ajtónyikorgás) ― Ja napot kívánok, őrvezető úr az idézésre jöttem… ― KUSS!!! Itt én kérdezek! ― De kérem… ― Handehóh, ámber! Kezeket a falhoz, mostan motozás esetét forgatok fenn azonnal foganatosításilag! ― Hé, ne nyúlkáljon! Naaaa! ― Kuss! Mi ez? ― Mi lenne? Szalonnázó bicska. Szabolcsi vagyok, mifelénk így szokás. ― Ez közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, ezennel elkobzom. ― Nem kéne ahhoz határozat? ― Lehetek határozottabb, de nem akarja azt maga igazán. És ez mi? ― Barackpájinka. Szabolcsi vagyok, mifelénk… ― Így szokás, tudom. Ha tényleg szabolcsi, mé’ nem tájszólással beszél, he’? Olyanokat kéne mondania, hogy „mentünk a tűzótó ótóval az ótópályán, oszt ittuk a szőke kaulát!” Ezt is elkobzom. ― Mijé?! ― Azé’! És meg is köll semmisíteni, mert a tárolása aránytalan költséggel, vagy nehézséggel járna! Bluggy… bluggy… bluggy… Vaúúú, az anyja szemit! ― De kérem, ez tényleg a rendőrség? ― Kuss! Leülni! Adja ide a személyi igazolványát! ― Tessék! ― Tanú Béla? ― Igen, kérem. ― Született Nyíregyháza, 1956. június 5., anyja neve Héttömős Anna, lakik… ― Egy szép családi házban. ― Mi? ― Egy szép családi házban lakom, tetszik tudni. ― NEM ÉRDEKEL!!! Lakik Manócska, Fő utca 23. Helyes? ― Igen, kérem. ― Na, magát ide gyanúsítottként beidézte a kollégám… ― Nem, kérem, engem tanúként idéztek. ― Mi?! Mutassa! ― Tessék! Oda van írva, hogy beidézem Tanú Bélát. ― Gyanúsítottként. ― Nem, Tanúként. Tanú vagyok, tetszik tudni? ― De magát, Tanút, gyanúsítottként idézték! ― Lehet azt a Be. szerint? ― Mi az a Be.? ― A büntetőeljárási törvény, ezt sem tudja, őrvezető? Akkor mi alapján akar kihallgatni? ― Ennek az asztalnak a lapján, maga hódfejű! ― Ezt kikérem magamnak! ― Ha, így folytatja, ki is kapja. Na, figyeljen, ismertetem a megalapozott gyanút. Nnnna! A beszerzett adatok alapján, maga megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy folyó hó 4. napján a késő esti órákban ismeretlen társaival összeszólalkoztak a Nyihogó Csárdában, majd összetörték a berendezést, és a környező autókat. Fenti cselekménye alkalmas 1 rb. a Btk. öhhhö-khrrrhhhhh-köhö-köhöm ütköző, aszerint minősülő khrrhh-öhö-öhhhhhö bűntette elkövetésének a megállapítására! ― Aha. ― Mit aha? ― Csúnyán köhög. Ha nem itta vóna meg a barackot, most gargarizálhatna vele. ― Folytassuk! Figyelmeztetem, hogy köteles vallomást tenni… ― Szerintem nem vagyok köteles. ― De! ― Nem! ― De! ― Nem! ― Nézze, ide van írva: „nem, köteles vallomást tenni”. ― Oda az van írva, hogy „nem köteles vallomást tenni”. ― Ott a vessző! ― Persze, tollal, maga tette oda, őrvezető. ― Ez nem igaz. ― De! ― Na, inkább folytassuk ! Tesz vallomást? ― Há’ peeeee, há’ miiiiiii, há’ hoóóó! ― He? ― Szóval teszek. ― Remek, akkor folytassuk! Kérdezek, maga meg válaszol. Anyanyelve? ― Lepedékes. De már javul. Az a csúnya reggeli fagy… ― Kuss! Szóval magyar. Beírtam. Más nyelvet beszél? ― Nem. Csak írok és olvasok. Japánul. ― Miért nem beszél? ― Nem érdekel a japán nyelv. ― Akkor miért tanulta meg? ― Ki mondta, hogy megtanultam? ― Há’ maga!!! Aszonta: olvas és ír japánul! ― Ja, igen! Na, és?! Írok én arabusul is, ha kell. Azok se értik. ― Tehát akkor úgy ír és olvas japánul, hogy nem tudja, mit ír és mit olvas? ― Valahogy úgy. ― Basszus! Menjünk tovább! Iskolai végzettsége? ― ISO 9001. ― Mi?! ― Ez az iskola végzettsége. Mert az kérem egy minőségi iskola! Ott tanult sok híres ember, mint az a… ― Nem érdekel!!! Nyolc általános? ― Langyos. ― Középiskola? ― Hideg. ― Az meg hogy lehet? ― Na, jó, nem húzom: hat általánosom van. Mindegyikben az elsőt végeztem el, tetszik tudni, apám vándorcirkuszos késdobáló volt, míg jogerősen el nem tiltották foglalkozása gyakorlásától. ― Munkahelye? ― Vállalkozó vagyok. ― Miben utazik? ― Egy Ford Transitban. ― Úgy értem, mire vállalkozik? ― Ó, csak kisebb hegyek megmászására… ― Jjjjjjo, lépjünk tovább. Családi állapota? ― Szörnyű, kérem, szörnyű! A Géza bácsi lábát levágta a kombájn, amikor elaludt a kukoricásban, a nejem… ― Hagyjuk! 18 éven aluli gyermekeinek a száma? ― Hát egy. ― Tehát egy… ― Négyen vannak, de nem rangsorolom őket, mert szeretem mindet egyformán, szóval minden gyerekem száma egy. ― Ne legyen má’ ilyen lófityula! ― Nem tudom, miről beszél! ― Nettó jövedelme? ― Nem ismerem az urat. ― Hhhhhhhhhhh-hö! Milyen egyéb címen élvez anyagi juttatásokat, jövedelmeket? ― Budapest, Rottenbiller utca 3. ― Ez most hogy jön ide? ― Mint egyéb cím, amin jövedelmeket élvezek. Tudja, néha felmegyek ide, és kirúgok a hámból, szóval ilyenkor élvezem igazán a jövedelmemet. ― Aha. Asszem, ha most agyonlőném magát, nem is lennék büntethető az állatra leadott lövés miatt. ― Maga tudja. ― Magával közös háztartásban élő eltartottak száma? ― Csak egy. Az anyósom. Az minden név- és születésnapon meg akar csókolni, na akkor eltartom magamtól jó messzire. Akkora bibircsókja van, hogy Gorbacsov is azután nyugodott bele a májfoltjába, hogy látta, a mamát mennyire megverte az Isten. Tudja, a mama hisz istenben, de ő római kaotikus, a Gorbacsov meg hithű kommenistából lett görögkeleti ortopéd vallású. De a mama szerint… ― CSENDET!!! Milyen összegű évi jövedelem után fizet adót? ― Minimálbér. ― Vagyis? ― Mittomén! Maga dógozik az államnak, maga tudja, mi az, minimálbérből élni, ne én számolgassam mán! ― Vagyona van-e? ― Mire tetszik gondóni? ― Ház, kocsi, nyaraló? ― Ja! Semmi. A fiamnak van egy Audija meg egy kétszintes családi háza, meg az asszonynak egy Honda terepjáró és egy nyaraló a tengerparton. ― Hány éves a gyerek? ― Öt. ― És akkor hogy használja az Audit? ― De hülye maga, őrvezető! Sofőrrel, mint a Demszky. ― És hogy lehet egy ötéves kölöknek Audija? ― Úgy, hogy nem engedtük neki sokáig feltörni a malacot. ― Vannak-e tartozásai? ― Csak olyanok, amiket maga nem értene. ― Ezt hogy érti? ― Havi 40-es kamat, miegymás, szóval érti? ― Nem, nem értem. ― Hja, kérem, aki csak OTP-ben tud gondolkodni elsejétől huszadikáig, aztán coki, annak nem is tudom megmagyarázni! Na, lépjünk tovább, várnak a pókerpartnereim. ― A fogdán? ― Nemáááá! Egy nyavalyás garázdaságért nem vehet őrizetbe! ― De bűnszervezetben követte el. ― Hülyeség! Nem is tudná bizonyítani! ― Nem is akarnám. Csak hivatkoznék rá, oszt guggolna harminc napot, mint vezeklő a gödörben. ― De kiderülne, hogy nem volt bűnszervezet! ― Ó, az engem nem zavar. ― Mit akar, őrvezető? ― Válaszoljon rendesen! BV intézetből mikor engedték el utoljára? ― Tegnapelőtt. ― Tegnapelőtt?! ― Aha, én végzem a felújítást Márianosztrán. ― Ezzel a múlttal?! ― Ébredjen már fel! 2004-et írunk! Bevigyek magának valamit? Vagy ki? ― Megőrülök!… Folytassuk. Milyen engedélyekkel rendelkezik? ― Jogsi, parlamenti belépő, fegyvertartási engedély. ― Nem is kérdezek semmit. Úti okmány van-e? ― Persze. Egy magyar turista útlevél, egy diplomáciai, és egy burkina fasoi tiszteletbeli konzuli. Tudja, hálából. Szállítottam nekik egy kamion üveggyöngyöt, oszt így nem kellett pénzverdére áldozniuk! ― Állami szervnél, társadalmi szervezetnél viselt tisztsége? ― Semmi különös. NB I-es elnöki tagság, de ez mellékes. ― Katona volt? ― Na, most lebuktam. Nem. ― Mert? ― Allergia. Nem bírom a zöldet. Orvosi papírom van róla. ― Erről még sosem hallottam! ― Van ilyen. Az a neve, hogy olivacitisz. ― Kitüntetése van-e? ― Persze. Szovjetunió Hőse. Az ecserin vettem. Az apósom csendőrtiszt volt, ezzel hergelem vasárnaponként. Ha együtt megyünk misére, mindig felrakom. ― Életrajzi adatairól kíván-e nyilatkozni? ― Hagyjuk ezt. Mennem kéne mán, nem érek én rá magára. ― Pedig ma itt marad. ― Aztán mé’? ― Hiv. szem elleni erőszak. ― Ne röhögtessen! ― Na, akkó figyeljen, mint a mezei nyúl, mingyá’ nem fog röhögni! JAJ!!!… Brauummm… Csatt… SEGÍTSÉG!!!… De jó, hogy jössz, Csupati! Rám támadt, nézd, hogy vérzik a szám, jaj, jaja-jaj!…”

Hát, eddig a felvétel, ámberek. Komolyan csalódtam a Kálmánban. És én mostan elmegyek három hét betegállományba, míg lezajlik az ügyészségi vizsgálat. Ja, azt a kazettát, adja mán ide, mer’ bizonyítéknak kérte a szügyész úr! Köszönöm, na akkor… Jaj, hát nem beleesett a szalag az öngyújtó lángjába?

2019. január 17.

39. A tiszteletadás

Erőt, egészséget, jól főző feleséget!

Élo, élo, élo! Üljenek már le, üljenek már le, ámberek, mert úgy kirúgom a lábukat, mint Beckham a büntetőt. Na, végre!

Most még meg is kéne köszönnöm, he’?! Hát, mit mondjak, ismételten fegyelmi eljárás van folyamatban a Kálmán ellen. Nem mintha ez meglepő lenne, úgy cirkulál három éve az őrvezető és a tizedes között, mint félszárnyú légy a bablevesben. Dőreség is lenne persze előléptetni, onnét is csak nagyobbat bukna.

Na, álljon csak fel, maga díszcserép, hogy a jégverés varázsolná veresre az orcáját! Íme a fegyelmi lapja ennek a szépreményűnek. Több a feddése, mint a Döbröginek. Na, mesélje csak el okulásul, hogy mit is csinált tegnap délután! Ja, most szemérmes.

Hát kérem alássan, elmondom akkor én. Kinn ellenőrzi a forgalmat ez az álsiíta, oszt megállít egy fehér Octaviát. Látom, maguk már sejtik. Hát igen. Kálmán, nézze csak az arcokat! Amikor aszontam, hogy fehér Octavia, már mindenki tudja, hogy az egy veszélyes gépjármű. Bizony, bizony a mi főkapitányunk volt benne. Szépen megkérdezi a Kálmánt, hogy „miben segíthetek, őrvezető úr?”, mire ez a kloáka úgy elkezd ordítani, mint Stohl a T-idő előtt, hogy „itten én kérdezek, az állatpógár meg befoghassa a száját!” Mire a főnök: „hogy képzeli ezt a hangot, őrvezető? Nem akartam ezzel jönni, de én vagyok a főkapitány!” „Aztat mindenki mondhassa, na szájjon csak ki! És ezt csak egyszer mondom el!” Így mondta neki, a maranelloi szeplőtelen szűz legyen a bátyám, ha nem így volt! Kitől tanul ilyen marhaságokat, hogy „csak egyszer mondom el”?!

Aztán, mivel a főkapitány úr teniszezésből jött, és fájt nekije a porckorongja, túl lassan szállt ki, mire ez kikapta a résnyire letekert ablakon, oszt felcsomagolta a tetőre. Ámberek, én meghaltam vóna ottan ijedtemben! Kálmán, magának azt üzeni a főkapitány úr, hogy csak azért nem szerelteti le, mert rendbe tette a derekát a tekergetéssel. Menjen el csontkovácsnak, maga parajelentés!

És ezután, ha fehér Octaviát lát, annak olyan feszesen vigyázzban áll, mint a telefonpózna, még akkor is, ha az újhelyi vajda ül benne három ombutsmannal! Az Őragy Úr az eset miatt reggel óta halálsápadt, szedi a gyomorfekélyére a tablettákat. Nem tudom, minek, tán azzal akarja betömni a likat. Mondtam neki, hogy gyomorfekély ellen a legjobb a törköly. Ha már fáj, legalább oka legyen, nem igaz? Erre kiadta, hogy a fentebb jelzett eset miatt oktassam maguknak a tiszteletadást újra. Hát, ezzel az utasítással mostan én is egyetértek, olyan mélyen, mint a Kurszk!

Na, maradjon állva, maga tollbetét! Maga fogja bemutatni!

Szóval, a szógálati szabályzat alapján tiszteletet kell adni az elöljárónak és a magasabb rendfokozatúnak. Kálmán, ez a maga esetében a Magyar Királyi Rendőrség valamennyi tagját jelenti, tudja, maga annyira hátul van, mint a répahúzó mesében a háziegér.

Az azonos rendfokozatúak egymást egyszerre köszöntik. A maga esetében ilyen személy nincs, ezt nem kő megtanulnia. A köszöntés a napszaknak megfelelő. Azt legalább tudja, mi az a napszak? Aha.

Arra járt fakultációra a tiszthelyettes-képzőn.

Maradjunk ennyiben! Nem vagyok én matektanár, hogy minden marhát kijavítsak. Szóval, képzeljék el úgy maguk elé bambulva elméletice, hogy gyün az elöljáró! Szépen, lazán, fenségesen, így e’! Na, akkor hirtelen köszöntik! Aztán, ha egyenruhában vannak, és valami csoda folytán még a bazzeball sapka is a fejükre van éppen gyógyulva, lehet tisztelegni! Feszesen, hirtelen, jobb kéz a halántékhoz. Kálmán most megmutathassa. Őrvezető! Tiszteeeee-legj!

Lássa, lássa, ezért kell levenni ezeket a ronda gumós vásári kétpálcás pecsétgyűrűket, mert ilyen csúnya sérülést okoznak. Majd eligazítás után varrassa össze a sebet! Mi?… Nem, addig hadd folyjon csak a vér, legalább nem költ pijjócára! Magára fér, hogy kicsit lelassuljon, mostanában már a kanyarban is bedől.

Na, ha nincsen rajtunk sapka, akkor fővetéssel tisztelgünk. Figyááááálem! A fővetés nem összetévesztendő azzal, ami mostanság Irakban megy. Azok ottan tenoristák, mi viszont itten basszisták vagyunk. A fővetés metodikája a következő: gyün az elöljáró, megállnak vigyázzban, áll felszegve, és apró biccentés. Feszesen, férfiasan, mint a Terry Black. Apropó Terry Black! Kálmán tegnap megkérdezte tőlem, hogy tényleg ő a néger Teréz anya?…

Szóval ne ábrándítsák ki, egy világ dőlne össze benne.

Vissza a fővetéshez. Pelyheskopó koromban a rendőriskolában volt egy magas rangú, aki roppantul szerette a fővetéses köszöntést, és még nekünk, zöldfülűeknek is visszaköszönt. Szerintem úgy érezte, hogy ez olyan katonás, profi dolog. Szegénynek a feje tetejin nemigen volt haja, ezért körben, úgy nagyjából vállig megnövesztette, hogy aztán keresztbefésülős, lenyálazásos módszerrel tapassza a búbjára. Felálltunk a többi kollégával ― akik mind olyan vagányak voltak, mint én ― a folyosó két oldalára, farkasfog alakzatban, uszkve kettő méterre egymástól. Jött a magas rangú, mi meg elkezdtük a fővetést, amit ő viszonzott: jobbra, balra, jobbra, balra. Úgy ment végig a folyosó, hogy a Fletli gyerek se bokázott ennyit a színpadon! A végére meg úgy szétrázta a frizuráját, hogy a vereshagyma bojtosgyökere egy belőtt sérójú Travolta volt hozzá képest! Na, más.

Ha fegyver lóg a vállukon, akkor úgy adnak tiszteletet, hogy vigyázzban állnak, és meghúzzák jobbal a fegyverszíjat. Alkar vízszintes, tekintet a távolba néz, láb merev. Mutassa meg, Kálmán! Vegye fel ezt a horgászbot tartót a vállára, ez lesz a Kalasnyikov. Sapka fel, na, most képzelje el, hogy gyün az elöljáró. Tiszteeeee-legj! Mit csinál, maga lápi homár, mit csinál?! Most nézzék meg! Átnyúl ballal, megfogja a fegyverszíjat, hogy jobbal tudjon a sapkájánál tisztelegni. Há’ úgy néz ki, mint egy elfuserált nagy 4-es!

És varrassa össze ezt a sebet is! Na, megértették, hogy mi a tiszteletadás lényege? Biztos? Jó. Akkor most kimegyünk a folyosóra, és felállunk farkasfog alakzatban. Az Őragy Úr mingyár gyün…

2019. január 08.

38. A tüntetés

Jó reggelt, ámberek!

Na, fixálódjanak helyileg, mint a lábgomba!

Az a csapás ért minket, hogy ma ismételten bűnbakkénti fellépésnek lehetünk az áldozatai. Nyilván mindannyian tudják, hogy tüntetés lesz a városban. Ma délután háromra a fetisiszták bejelentett demonstrációt tartanak a városi hibamúzeum, az Error Háza előtt. A hiba szerintem az emeleten van náluk, ott, ahol egy léc is kileng néha.

A bejelentés adatai szerint az eleddig elkövetett egyik legnagyobb hiba évfordulójának a megünneplésére készülnek. Bevallom ámberek, attól tartok, hogy a mai napon elkövetett hibáinkat minékünk mán nem nagyon lesz érkezésünk megünnepelni, merthogy a katonai szügyészség erősen fogja meregetni a szemit, ráadásul élő egyenes adásban adja az összes szennycsatorna a mai összeröffenést. Ahogy gyüttem be, az egyik staub már itt a kapitányság előtt állítgatta a kameráját, oszt kérdezte is az a nagy hajú liba, hogy „rendőr úr, rendőr úr, mi lesz ma?” Mondtam is neki, hogy „ha minden jól megy, tőtöttkáposzta nokkedlivel.” „Na, de a tüntetésen, rendőr úr! Lesz összecsapás?” „Há’ hogyne lenne kiskezitcsókolom! A tenyereket fogják összecsapni. Amúgy meg ha összecsapásra tetszik vágyni, ne itt a magyar hazában kutakodjon, hanem sűrű, tömött sorokban a munkatársaival tessen elhúzni Bagdadba, oszt ottan tessen összecsapást keresni! Vagy ottan hiányzik az illatos klotyópapír, he’?”

Aztán ámberek, gond az is, hogy, fentről is érdeklődnek ám erősen! Rajtunk a világ szeme, meg a centrumé is! Hajnali négykor cseng a mobilom, hogy keresnek. Honnét? Há’ onnan, egész magasról, valami alezredes ügyeletes kiemelt fő, hogy nekije reggel hétre mán jelentenie köll, és a tett intézkedésekről most azonnal jelentsek két példányban. Nézem a telefont, ahogy állok ottan szottyadtan a kínai pizsamámban, hogy mostan írjak jelentést? Aszongya: de izibe ám! Mondom, „az nem fog menni, tetszik tudni el van macskásodva a karom, és az nekem reggel hat ötvenig nem is szokott rendbe jönni, és orvosi papírom is van róla” Akkor mondjam el élőszóban! De hát hajnali négy van, ámber! Nem érdekli. Erre mondom neki, hogy „Akkó’ most elkezdem: a… maííííí… déleeeelőőőtti… óóóórááááákbaaaaan…” „Most meg mér’ beszél így, főtörzs?” „Tetszííííík… tudnííííí… haaaajnaaaalbaaaaaaan… én… ilyeeeeen… lassúúúú… beszédűűű… vagyóóóók…” Na, erre letette.

Így tudtam kialudni magam. Há’ kérem alássan, felháborodtam! Milyen dolog az, hogy hajnali órán fölkeltik a kollegát, oszt vallatják, mint ripacs a sajtmestert!

Naszóvalakkor! Délelőtt tízkor felvonulunk az Error Háza elé, ami ma nem lesz nyitva. Néhány nyugdíjas, meg jogvédő félbarom nyilván majd pont ma akarja megnézni a hibakiállítást, de nem lehet őket beengedni. A taktikusság a következő: aki ért a szépszóból, és balra el, azzal nincs gond, aki viszont káricál, hogy neki jogai vannak itten bemenni, azt udvariasan beengedjük a főbejáraton, és a jobboldali ruhatár felé eltereljük a kinti kamerák elől. Ottan aztán lecsap rájuk a motozócsoport! Indok: névtelen tudomásunk van róla, hogy rendezvénymegzavarásra készül levélbombabenyújtás által. Csupati, maga vezeti a motozókat. Az eljárást korábban már ismertettem. A lényeg, hogy addig nem lehet a kekecet kiengedni, amíg a fetisiszták künn demonstatuálódnak. Alapos motozást akarok, nem szeretném, ha úgy tudnának kigyünni utóbb, hogy nem akkora terpeszben haladnak tova, mint az Eiffel-torony.

Na, a kintieket az Őragy Úr vezeti. Amikor utoljára láttam, éppen a gyomoridegivel küzdött a nagy fehér porcelánoltár előtt térgyepelve, és vesztésre állt. Olyan fehér volt, mint a fajansz, csak a rangjelzésről tudtam, melyik is a főnök. Szóval még könnyen lehet, hogy én vezetem magukat.

Mit köll tudni a fetisisztákról? A fetisiszták egy csoport, akikről sokáig azt gondolták, hogy jó dolog, és a sok nemzetközi pógárjogi szervezet azt mondta, joguk van az önrendelkezéshez, meg a fekete ruhákhoz, láncokhoz, vibráló, parabolaantennás, távirányítós műszerszámok nyilvános felvonultatásához. Aztán ― már senki sem tudja hogy ― egyszer csak átvették a hatalmat, és betiltották ezeket a nemzetközi pógárjogi szervezeteket. Mondjuk, ezzel be is fejeződtek a jó cselekedeteik.

Mostan a huszonegyedik században azok, akik itten fetisisztának vallva magukat megjelennek majd, szerencsére csak egy elfajzott pörsenés társadalmunk szemérmesebbik felén. Ebből kiindulva, ha ezt ránk bíznák, a kérdés meg lenne oldva kettő-, uszkve három perc alatt. De nem ránk van bízva. Az önkormányzat addig szerencsétlenkedett a rendeletalkotással, míg elkéstek. Aztán szegény kapitány urat vegzálják, mondja is neki a pógármester, hogy „Jóskám, mijé’ nem tiltod be ezeket a fetisisztákat?” „Azé’, mer’ nem lehet!” „Há’ má’ hogy ne lehetne?” ― imigyen a pógármester. Mire a kapitány úr: „Tibikém, mi hozott anyagból dógozunk. Ha az a törvény, hogy ezek tüntethetnek, azt tartatjuk be. Ha egyszer azt foglaljátok jogrendszerbe, hogy szőlőt szedni csak gólyalábról lehet, akkor becsukunk mindenkit, aki meztélláb szüretel. Majd ha normálisan alkotjátok a formulát, be tudom tiltani a fetisisztákat.”

De hát a pógármester ezt nem érti persze.

Mi ebből a tanulság, ámberek? Az, hogy ebből jól kijönni már nem fogunk. Példának okáért az egész képviselő testület demonstratíve, kamerák előtt aláírta, hogy nagy a fetisiszta veszély, ahelyett, hogy azt az egy szem rendeletet írta volna alá.

Szóval ránk van bízva a megoldás, amiből eleve nincsen jó. Na, ne nézzenek ilyen rémülten, inkább egyenek közben, mert egész nap nem fognak. Van itt pászka, ezzel majd jóllaknak, mint heringhalász a Knorr levessel.

Na, figyeljenek, elárulom a megoldást: nem leszen itten ma tüntetés!…

Mondjuk azé’, mert nekem sikerült megoldani.

Reggel, ahogy gyüvök befelé a Csepelen, há’ mit látok?! A fő fetisiszta, az a Diána kislány, aki csak a druszájának számító sósborszesz mértéktelen fogyasztása után tűnhet legalább átlagosnak, mivel csúf, mint a luki muréna, hát ott megyen előttem gyalogilag! Na, gondoltam, tőled aztán biztonságban lett volt a Stohl Buci házassága! Oszt, ahogy így morfondírozok, mán el is ütöttem legott! Hoppá! Féknyom meg nem volt. Tudják, akkor azt lehet mondani, hogy már fékezni sem volt időm, olyan hirtelen és közel lépett elém. Mostan a nő benn van az intenzíven, a főörvös aszonta, ami gipsz a megyében van, abba mindbe beleforgassa nyakig. Pedig csak a könyökét horzsolta le a betonjárda.

Gondolom, ha mán megkötött, csak megveszi a Szépművészeti az ókori tárlatba.

A mai nyugodalmukat tehát nekem köszönhetik. Virágokat kéretik az öltözőmbe küldeni. Szóval, ámberek, megúsztuk, nem lesz itt ma tüntetés, de mi tegyünk úgy, mintha ezt nem tudnánk! Csak feszesen, katonásan! Rugalmasan, mint a jégcsap.

2018. december 31.

37. A rendkívüli halál

Csihadás, dugulás! Leülni!

Na, kérem alássan, azt kő mondanom ma megint, hogy nem bírom én ezt már idegekkel. Mire kellett megint bejönnöm, maguk pontyszájúak, he?

Azzal fogad az Őragy Úr, hogy a rendőr táncol a halott mellett?! Há’ hol élünk, ámberek?! Ezt tanulták a tiszthelyettes-képzőben? Hol marad az empaticizmus, az emberiesség, a beleérzés, a komolyság, és a kávém?!

Most meg mit néznek, nem is hallottak a dologról? Na, remek, akkor még eztet is én mondhatom el. Szóval hol volt, hol nem volt… köszönöm a kávét, Csupati, magára mindig lehet számítani, kevesen nyalnak ilyen lelkesen… hol nem volt, volt egyszer egy járőrpár, akit az ügyelet ― há’ mit tesz isten! ― kiküld a kecsegepöckei halastavakhoz, hogy valaki ottan meghótta magát.

Na, ezek kimennek, térülnek, fordulnak, aztán egyszer csak táncolni kezd a rendőr a holla mellett! Mondja mán meg, Kálmán, mi a jó nyegle édes nagynénje térgye kaláccsa vót magával, mi?!… Aha. Hát ez szép.

Ha sikló mászik fel máskor is a nadrágszárán, akkor maga onnantól meg nem mozdul, csak meregeti a szemét. A sikló majd távozik magáról magától, de ne botránkoztassa meg a megjelent zokogókat, megértette?

Hogyhogy mi van, ha vipera?

A vipera csalóka egy állat ám, Kálmán! Nem csíp az olyan gyorsan, én is mióta melengetem mán magát a kebelemen, oszt csak az elmúlt egy évben látott hozzá, hogy módszeresen kiirtsa az agysejtjeimet!

Addig csak egy szép nagy parasztgyereknek tűnt, aki bajuszt eresztett az álla alá, de nem hitte vóna még az ördögűző mikóházi javasasszony sem, hogy maga a Sátán öltözött egyenruhába itten! Mit csináljak mán magával, hogy ne babszemnyi gyomorral kelljen minden reggel bejönnöm a szógálatba? Mostan az Őragy Úr nyugtatgassa a hozzátartozókat, és azt üzente, én meg okítsam a hozzám tartozókat a rendkívüli halálesetkor követendő eljárásokra. Ez gyün most.

Akkor kezdem. Ki látott már rendkívüli halált? Mindenki? Remek.

Tudják, nekem egy eset maradt meg élénken az emlékezetemben. Amikor még a székesfővárosban toltam a talicskát, történt egy nap, hogy valaki nagyon elszántan meg akarta öngyilkolni magát. Bevett két doboz héliumtablettát, aztán hanyatt feküdt, de csak nem gyütt álom a szemire, így aztán felkapta a szárítókötelet, felment a Citadellára, és felkötötte a kötél végit arra a szép asszonkára, amelyik úgy tartja a feje fölé azt a levelet, hogy teljesen sörnyitóforma lesz tőle.

A kötél másik végét a nyakába vette, mint kezdő pap a rózsafüzért, oszt levetette magát a mélybe, hogy nyakszegés általi önhalált érjen el ottan izibe! Igen ám, csakhogy addigra hatni kezdtek a héliumtabletták, így aztán a delikvens nem lezuhant, hanem szépen felemelkedett olyan háromszáz méterre, aztán ott lebegett a város felett, mint valami luftballonitás. Május elsején fel sem tűnt vóna, de hát júniust írtunk.

Sihederkopó vótam akkor, aztán odamentünk Géjza bácsival, aki a járőrparancsnokom volt, hát néztünk is erősen, mint ittas vasutas a dupla alagútra, hogy most aztán mi legyen. Mondom: „hogy szedjük le, Géjza bácsi, nem vagyok én szatelit, hogy utána röpüjjek!” „Nem is kell fijjam, nem a mi problémánk ez.” „Hát már hogyne lenne a mi problémánk, Géjza bácsi, hiszen a mi kerületünkben van!” „Perpillanat igen, no de ki látja ezt rajtunk kívül? A szél meg északnyugati.”

Azzal elvágta a madzagot, a pasast meg elfújta a nyári szellő Kőbánya fölé.

Ott aztán elcsapta egy felszálló Tu-154-es. De hát az mán akkor közlekedési baleset volt, nem RK halál, még vigasztalták is a kollégák a röpüllőkapitányt, hogy „hát ezeknek a gyalogosoknak má’ semmi se szent!” Na, ez valóban egy rendkívüli halál volt.

Maguk viszont nem ilyenekkel fognak leginkább találkozni.

Első forma az öngyilkos. Ezek rendszerint magukat felakasztják, a megtaláló rokont meg ki. Először is le kell vágni, majd elugrani a dőlési irányból. Erősebbek lesegíthetik a földre, de tapasztalatból mondom, akasztott ember nem mindig ad a higiéniára, tehát csak óvatosan, már csak kegyeletből is. Lehet orvost hívni, felvenni a rokonok adatait.

A következő a gyógyszeres öngyilkos. Ez olyan intellektuális típus, nem bírja a saját vérét, rendőrbarát is, mert nem kell emelgetni, mivel állapottya már meglehetősen statikus. Mondta is a múltkor egy helyszínen a rendőrorvos, ahogy húzta lefelé a kesztyűit, hogy „jó érzés a siker!” „Aztán miért, doki?” „Stabilizálódott az illető állapota.” „Az mit jelent?” „ Há’ meghótt.”

Van aztán a horrorista, aki a vonat, meg a HÉV, meg a villamos, meg egyéb munkagép elejbe veti magát, oszt trancsír, meg felteker, és nyímm és nyámm. Na, ide nem mennék soha magamtól, az már hétszáz! Ilyenkor ki köll hívni a tűzoltókat, mivel ez azon kevés esetek egyike, amikor a jogszabály lehetőséget ad nekünk a piszkos munka átpasszolására, használjuk hát ki a lehetőséget! Orvost is köll kérni a látszat kedvéért, aztán már csak a jelentést kell megírni, meg otthon kihagyni a vacsorát. Nem fogyózik valaki? Mert az elviheti ezeket a helyszíneket, oszt tuti nem lesz este éhes.

A következő típus a nem öngyilkos, hanem  a csak úgy meghótt holla. Itt mindig vizsgálni kell az idegenkezűséget. Ha az általában elvárhatónál több keze van, akkor az idegenkezűség szinte bizonyos. Úgyszintén, ha kevesebb a végtagja, ne adj isten, csak egyes alkatrészei kerülnek elő. Ekkor orvos kell, meg szóljanak be a forrósoknak. Ne csak az egyenruhás dógozzon, nem igaz?

A legcsúfabb a viziholla. Na, kérem alássan, annak aztán van egy színe! Ilyenkor több eset van. Illetékességi határon lévő vízfelület esetén megkísérelhető a vontatásos illetékességmegszüntetés, majd névtelen bejelentés a szomszédos kapitányságra. Ez nem szép dolog, de hát ők is ezt csinálják, ráadásul szógálatleadás előtt fél órával meg is fogják érteni. Ilyen esetben azért kell betelefonálni nekik, hogy „gombaszedő vagyok, itt állok egy holla mellett”, mert ha nem teszik meg, akkor vissza fogják vontatni. Ha van bejelentés, tudják, hogy mi voltunk, és tudják, hogy tudjuk, és ha vissza akarnák passzolni, akkor úgy felnyomjuk őket, mint állami támogatásért gazda a talajvizet. Az meg azért mégsem állapot, hogy addig vontatgatjuk ide-oda szegény állatpógárt, míg elkopik, elfogyasztják a halak, vagy megnyer egy vízisí kupát.

A kedvencem a kifordított holla. Ezt rendszerint az eke fordíjja ki szántáskor. Ilyenkor jó keresztényként a „nyugodjék békében” felkiáltás után visszaforgatjuk rá a földet. A traktorosnak elég lesz egy üveg törköly, vagy meg lehet nézni, van-e műszakija, de biztos nem van.

Szóval értik, vagy nem, vagy igen, vagy nem? Jól van.

Kálmán, vette az adást? Akkor menjen a dolgára. Kiment?

Ámberek, maguknak meg nagyon komolyan mondom: a hollával tisztelettel bánjanak, és kegyelettel viseltessenek a helyszínen. Minden lepapírozható, de a bunkóságra emlékezni fog a falu. Értve vagyok?!

2018. december 27.

36. A KMB

Jó reggelt mindenkinek, le lehet telepedni!

Ámberek, van egy cseppnyi gondom. Most jött a leirat, hogy a tófürdőjéről roppant híres Büdöstava KMB-s kollégáját baleset érte. Állítólag tegnap este farkascsapdába lépett. Nem tudom, hogy történhetett, a rossz nyelvek szerint rabsickodni indult, de elbotlott egy ágban, és az ütőerére cuppant a fogazott szerszám. A lényeg, hogy mostan három hétig vezényelni kell valakit a helyére, mivel az nem lehet, hogy idegenforgalmi szezonban ne legyen Büdöstaván KMB.

Az Őragy Úr kérdezte tőlem, hogy „tudunk-e valakit nélkülözni, fijjam? De nehogy azt merje mondani, hogy nem, mert akkor maga megyen!” Erre jól megmondtam neki, hogy „hogy a nyűbe tudnánk valakit nélkülözni, már így is egyemberes a gépkocsizó járőrpár!”… Na, jó, nem ezt mondtam, az a helyzet, hogy roppant megalkuvó típus vagyok, meg nem fogok én ellentmondani így október 23. előtt, amikor mindenféle felterjesztések keringenek, amikből aztán majd nem lesz semmi.

Meg aztán arról, hogy nélkülözni kéne valakit, eszembe jutott a Kálmán.

Mindjárt meg is neveztem, az Őragy Úr meg rábólintott. Aszonta, képezzem ki magát. Meg is teszem, ha beledöglik is.

Kálmán!

Álljon fel! Ismeri Büdöstavát és környékét?… Gondoltam.

Körzeti megbízotti gyakorlat?… Gondoltam.

Na, akkor figyeljen, mert csak egyszer mondom el. A KMB szolgálat lényege, hogy ne csináljon semmit! Az ég egy adta világon semmit! Itten mindenki meg van győződve róla, hogy a KMB nem csinál effektív rendőri munkát ― úgyhogy simuljon bele az elvárásokba.

Hogy ez nem igaz, az ne zavarja, nem ez lesz az első csúsztatásunk. Magának van egy szép, kannakék I-es Golfja. Na, az lesz a szógálati ótója, ehun a matrica, nyalja fel rá, meg itt a kék lámpa is. Az izzót kivettem, annyira azért nem bízom magában. Reggel nyolckor nekiáll járőrözni a faluban. Kilométerpénznek három forintot kap, azaz háromszázat száz kilométerre. Ez olyan 1,2 liter benzin. Remélem, vissza tudja tolni a szívatót, különben szűken lesz elég. Ha mégis meg tudja oldani, kibillentjük az OPEC-et a helyiből a recepttel!

Na, a fő feladata, hogy a sok turista lássa magát, meg hogy polgárbarát, és látható, és nett, és szolgál, meg véd. Ezt mind egyszerre.

Igyekezzen nem belebonyolódni az intézkedésekbe, mert maga abba mindig belebonyolódik, és akkor abból olyan csomó lesz gordiuszilag, hogy a megyei fegyelmi tiszt is kevés egyedül a bonyolódás kibonyolításához. Remélem, érthető vagyok.

Ha felvilágosítást kérnek magától, és nem biztos a dolgában, inkább mondja, hogy nem komponens a kérdésben. Tanulja csak be ezt a példamondatot: „Sajnálom, sajnos sem beosztásom, sem rálátásom nem teszi lehetővé, hogy problémáját, melynek fájdalmában egyébként mélyen együttérzek, érdemben megoldjam.” Írja föl, olyan ez, mint a C-vitamin, jó mindenre.

Amivel gond lehet: a turisták. Csak gyünnek, meg mennek, oszt jár a szájuk, kérdezősködnek. Mostan maga nem tud idegenül nyelveket, ugye? Jó, akkor figyeljen, adok erre is pár példamondatot. Csak angolul, meg németül tanulja be, az a rác, meg tót, aki nem beszél világnyelvelést, meg vessen magára.

Szóval akkor, ismételje utánam!

Állj! Forgalmi ellenőrzés! Kérem az útlevelét, jogosítványát és a forgalmi engedélyét! Na, ez ángilusul úgy szól, hogy „Stop! Traffic control! Passport, papers come on!” Ha meg kell sürgetni, van egy angol kulcskifejezés, könnyen meg fogja jegyezni, úgy szól, hogy „fáklya”. Ezt gyakorlatilag bármely mondathoz oda lehet illeszteni, nyomatékosítandó az elmondást, tehát: „Stop, fáklya! Traffic control, fáklya!” és így tovább.

A svábnak azt köll mondani, hogy „Halt! Kontrol der autowagen! Handehóh!” itt csőre is tölthet, a bajorok ezt szeretik, ’44 óta, ha nem csattog a fegyver, valahogy nem vesznek komolyan. Aztán folytassa: „Passport, licence das automotorsport! Schnell, sájsze!” A „snell, sájsze” a germán népekkel való kommunikációban nagyjából azt a szerepet tölti be, mint a „fáklya” az angolokéban, használja sokat és bátran!

Következő mondat: Túl gyorsan hajtott, ezért meg kell bírságolnom. Angolul: „Óh, fáklya! You wolt too speedy!” Jut eszembe, ilyenkor lehet még utalni a nemzeti növényükre, a gyapotra is a „vattafák” kifejezés sűrű alkalmazásával. Ez meglágyítja a szívüket. De folytassuk: „I have to buenteth you !” És vattafák! Ha ríni kezd, essen meg rajta a szíve, oszt eressze el, ez a polgárbarátság.

A németnél ez nem megy, azzal keménynek kell lenni! „Sájsze, sváb! Rapid! Scnell zíííííímmmmmm!!! Ist nein Hockenheim, ja? Stupid!”

Namostan, ha valaki a tófürdő felől érdeklődik, azt igazítsa útba: Forduljon jobbra, és száz méter után ott a bejárat, jó szórakozást kívánok! Vagyis: „Let me magamra! Corner, hundred meters, galop, galop! Fáklya! And vattafák!” A svábnak katonásan meg kell mutatni az irányt: „Ja, oder das észak, főplatz, sharock und ein hundert wasser! Lozung was ist keine mulatás, stupid sájsze!”

Van, hogy pénzváltó iránt érdeklődnek. Ilyenkor mondja azt: a legközelebbi iroda a fürdő bejáratánál van, kedves uram! Angolul: „Change? Ytten e! I have dollar, euro and frank. What akarsz vattafák?” A germánt is így igazítsa útba: „Geldwechsel ist meine overall! Kom und pass dollar, euro? Sájsze!” Na, mire lehet még szüksége?… Hm.

Ja igen! Ha ellopták a kocsiját a külföldinek, majd odamegyen ríni magához. Mondja azt, hogy : fáradjon be a kapitányságra és felvesszük a feljelentést, nyugodjon meg, minden autót megtalálunk! Ezt az angolnak imigyen köll elővezetni: „Car? Ahahahahahaaa! Sorry, your bizt O’shito company add money! Car? Wessen crosst rá!” Ja, és vattafák! A németnek meg ezt mondja átérző képpel: „Ja? Audi kaputt? Ja? So moru. Nein te visual Audi megint! Schnell Hegyeshalom zum Ikarus!” És persze sájsze!

Na, ha megfogadja a tanácsaimat, lesz is nagy elégedettség, és hamarosan találkozunk újra. Most menjen! A többieknek meg most mondom: kapcsolják be a rádiót, hamarosan vezető hír lesz a Kálmánból! Diplomataszüret van Büdöstaván…

2018. december 19.

35. A békefenntartás

Vnyimányije!!! Leűűűni, mihaszna biorobotok!

Tele van már erősen az én puttonykám azzal, hogy nekem itten minden reggel ki kell üvölteni a mandolámat, hogy meghallgassanak végre! Mint egy érettségiző lyányosztály! Hogy nem tudják mán befogni a szájszervüket! Nnnnnna! Végre.

Szóval, ámberek az a helyzet, hogy lehet jelentkezni misszióba, ahol…

Mit akar, Kálmán? Mi?!…

Nem olyan misszióba, maga mongol idióta! Mit akarna, téríteni a szerecseneket, he? Osztán mit csinálna az őserdőben egy szál fakereszttel a hottentották között, csimotám? Az Albert Schweitzenegger ugyan szerencsével járt, de attól, még nem biztos, hogy magát nem eszik meg! Már persze, ha szeretik a romlott húst. Űjjönmánleeee!

Na, nem olyan misszióba lehet jelentkezni, maguk lóbogarak! Amiről szó van, az rendőri békefenntartó misszió. Mi magyarok olyan ámberek vagyunk, hogy egy egész kotangenssel képviseltetjük magunkat a béke fenntartásában Szváziföldön. Ismertetem a helyzetet. A konfliktus két helyi törzs, a Hepatitiszá és a Hepatitiszbé között keletkezett két éve, mivel a Hepatitiszá törzs főnökének a lányát nem fogadta el arának a Hepatitiszbé törzs főnökének fia, sőt, visszaküldte, és csatolt átiratában kérte az eredeti állapot helyreállítását, azaz a százötven kecske visszaszármaztatását. Csakhogy a kecskék addigra felfalatás által eltávoztak az árnyékvilágból, mert a törzs egyhavi vigalommal ünnepelte, hogy végre megszabadultak attól a rút asszonytól. Na, azóta van másfélmillió halott, de a CNN nem szól róla, mert ezeknek csak annyi olajuk van, amit a hajukra kennek.

Ide köll menni széjjelcsapni a szerecsenek között, hogy mostmánaztán elég! Szükséges öt év gyakorlat, meg nyelvtudás. Pénz dosztig, a napidíj száz juró, és itthon kapják tovább az alamizsnát a számlájukra. Mi?

Csupati? Aztán mé’?…

Haggyonmán ezzel a szakmai előlépés dumával, maga túlképzett! Hova akar maga továbblépni? Ott nem kell forgalmat irányítani, ámber! A sofőrök nem ismerik a jelzéseket, a rinocéroszt meg nem érdekli, ha hadonászik. Ámber, ez nem a szakmai előrelépésről szól, tudja? Az a helyzet, hogy lehet ezt szépítgetni, de a lényeg a lóvé! Napi száz juró, az havi háromezer, ami mai árfolyamon egymillió forint. Ennyit itthon nettóban maga megkeres mondjuk hat hónap alatt. Egy év külszolgálat, osztán ha hazagyün, és megfenyegetem, hogy kirúgatom a hozzáállása miatt, akkor csak meg fogja vonni a vállát, hogy „kérem alássan, én mán csak hobbiból járok be, ne vörösödjön főnök, mit nekem, ha megvonja a béremet!” Na, ez a gond.

A megfizetett rendőrnek észérvekkel köll érvelni, mert nem kapaszkodik a székibe, oszt ha mindenki leborít innét, kivel fogok én itten ordibálni, he’?! Észérvekre meg nem vagyunk felkészülve. Szóval kérelem elutasítva, Csupati! Azért, mert én kérem alássan vigyázok magukra!

Tudják, én voltam külszolgálatban, aztán az egy nagyon veszélyes dolog, mostan elmondom, mire készüljenek fel, mielőtt veszélyeztetik magukat testi épségileg. Szóval én három éve jártam Áfgánisztánban, ahun a magyar kotangens tagja voltam. Akkor még elég volt bemondani, hogy tudok angolul, azóta már ― talán kicsinyég miattam is ― vizsgázni is köll belőle. Szóval volt itthon egy alapos felkészítés, aztán kirepültünk Kabulba. Ahogy kiszálltunk a repülőből, már el is lőtték a sapkámat. Na, mondom, ezekkel nem lehet lacafacázni, így aztán mikor egy olyan Mózesforma ámber odagyütt, úgy vágtam szájon, hogy megszámlálta a beszállólépcső fokait az állával. Aztán kiderült, hogy ez az amerikai összekötő volt, csak álcázta magát. Sajnos, őt haza kellett küldeni lábadozni a farmjára. Gondolom, hogy farmja lehet Óhájóban, mert ahogy vitték a hordágyon, folyamatosan beszélt, de csak annyit értettem, hogy „fák” és „juh”.

Elszállásoltak minket egy lepukkant hotelben, ahol se víz, se gáz, se fűtés, se légkondi, se kábeltévé. Na, látom, máris kezdik meggondolni magukat. A feladatunk a helyi rendőrség kiképzése volt. Hát, mit mondjak? A Kálmán egy ágyetemi tanár az ottani átlagrendőrhöz képest. Okítottam nekik a tonfa használatát, mondom, „ámberek, ezzel lehet a bőrt tonizálni.” Mire bemutattam volna, hogy mi merre, már agyon is verték egymást.

Másnap új szakaszt kaptam, ezeknek lőkiképzést kellett tartani. Namostan azt kő tudni, hogy arrafelé a Kalasnyikovot szolid oldalfegyverként hordják. Ámberek, ezek úgy lőttek csípőből, mint a zállat! Mondom, most jövök a dzsippel, állítsanak meg, aztán igazoltassanak, meg vizsgálják át a kocsit a biztonsági rendszabályok betartásával. Vigyorognak a turbánosok a három fogukkal, hogy értik. Elmegyek a keresztutcáig, behajtok, megfordulok, gyüvök vissza, hát ahogy az utcára érek, mán egy akkora barikád van az úton, mint a kommün idején. A tetejin áll a helyi tizedes, az az Al-Farod, és üvölt, hogy „Hándehóh!” Kimeredt a szemem, hogy most akkó mi a rosseb, de ekkorra már lőttek is. Há’ mit mondjak?

Hogy dzsipet lehetett újat igényelni, az egy dolog, de nekem meg menekülni kellett, kivetődés, bukfenc jobbra, bukfenc balra, oszt mán el is bújtam a vályogfal aljába. Szóval, nem egyszerű ez, ámberek, nekem el is fogyott az aznapi adrenalinom. Este aztán mondom, megnézem én ezt a várost! Aszondja az amerikai góré, hogy „No step!” Mondom, „a nyári villám se akar táncolni, csak kimegyek!” Aszondja: „No!” Aztán meg mutogatni kezd körbe: „Danger! Tadzsikisztán, Pakisztán, Afganisztán!” Mondom, hogy „Hátasztán? Ez se veszélyesebb, mint Mátészalka, csak itt ápoltabbak az ámberek.” Aztán kimentem. Még reggel a dzsipből kinéztem egy éttermet, de mire odaértem, a tulajdonost már lefejezték. Hideg volt a folyós birkaszemleves, amit valami helyi májernek szolgált fel, szóval ott se egyszerű az élet. Most akkó mi legyen, he’? Ahogy ott töpök és rengek, már le is csapott rám három szakállas. Egy barlangban tértem magamhoz, égett a tűz, és a három szakállas ott ült körülöttem.

Aszondja az egyik: „Ich bin Laden.” Mondom: „Ich bin Madjar.” Na, erre megörültek, hogy „Bin Madjar?” Aztán testvérének nevezett, megölelt, és megkínált jakbélpörivel. Azóta is úgy ismernek azok a szakálas mudzsahudinik, hogy Fotorzs bin Madjar. Azóta van szakállam. Aztán hazajöttem, mert nem bírta a gyomrom a kosztot, meg a koszt.

Előtte még kikérték a véleményemet, hogy mivel vétessék magukat észre a világ előtt. Mondtam, hogy egy zenés-táncos jótékonysági est megtenné.

Aszondja, nem megyen nekik a folklór, mert a Kalasnyikovos toborzótáncban mindig elsül a fegyver, oszt hullik a közönség. Mondtam, hogy semmi gond, menjetek az USA-ba, ott mindenre van vevő, legfeljebb „extrém folklórnak” kell nevezni. Aszondja erre: „hogyan menjünk az USA-ba, ó, Bin Madjar?” „Felszálltok a repülőre, ostoba szerecsen, még ezt sem tudod?” Na, ahogy hallottam, fel is szálltak… Ezért mondom, ámberek, veszélyes ez a külszolgálat. El is tépem én ezt a körlevelet!

2018. december 13.

34. A házi őrizet

Jó reggelt, üljenek le, ne kiabáljanak, mert szétmegy a fejem!

Ámberek, ma újabb érdekes problémával szembesültünk, mintha nem lett vóna elég az is, ami eddig rágta a lelkünket. Az a nagy helyzet, hogy felmerült a szükségessége annak, hogy házi őrizetet gyakoroljunk.

Na, Csupati, maga megbízható, mint a Donnie Brasco, úgyhogy magára bízom a házi őrizetet. Ehun e’ a térkép. Lássa? Na, ide mostan elmegy a szógálati ótóval, osztán megáll. Talál ottan egy pincét. Lakat van az ajtaján, afféle jó orosz termék, hogy még a saját kulcsa se nyissa, de hát ez puszta óvintézkedés, hiába olyan megbízható maga, mint a Donnie Brasco, attól még én nem bízom magába abszolúte, csak úgy szőrmentén.

Na, szóval megáll, és odatelepszik a pinceajtó elé! Nem érdekel, hogy ül, áll, harántterpeszben támaszkodik, vagy mit csinál, de a lakat három méteres körzetit nem hagyhassa el, mert felszelem, mint lassú ürgét a rotakapa!

A lakattal biztosított ajtón aztán senki se be, se ki! Csak engem engedhet be! Megértette? Remek.

Na, fijjam, az a helyzet, azé’ bízom magára a házi őrizetet, mert maga nem iszik alkoholt, azaz abszintos! A lakat mögött van hat demizson jófajta házi, úgy őrizze, mint a Costner azt a sivalkodós szerecsen macát.

Majd délután gyüvök érte. A többieknek mondom, kezemben tartom a bíróságnak azon végzésit, amivel a tekintetes főszügyészség javallatára megszüntette az előzetesét a város legnagyobb gazdálkodási bűnözőjének, és házi őrizetét rendelték el. Vóna néhány szavam a tekintetes bíró meg szügyész urakhoz is, de egyrészt nem érdekli őket, másrész meg úgyse értenék!

Há’ mikó jártak ezek utoljára ámberek között? Legalábbis olyan ámberek között, mint akik közt mi járunk? Komolyan mondom, egy napig lennék csak miniszter, má’ vinném is őket kirándulni a rezervátomba, oszt mondanám, hogy le lehet fáradni a buszról, két óra múlva találkozunk a kerület túloldalán. Addig túlélőtúra. Utána van egy napja mindegyiknek, hogy átgondolja a mostanában hozott döntéseit.

Szerintem lenne ám hatályon kívül helyezés, meg vádemelés elhalasztásának elhalasztása ezerrel! Na, térjünk vissza a feladathoz! Íme a kiengedett személy képe. Ő nem más, mint Számzáras Antal borkereskedő, de én csak borkernek hívom.

Na, ez a borker egy olyan ügyes ámber, aki addig ojtott, meg metszett, meg rotált, mígnem lett nekije kétmilliárdja. Ami nem hiányzik senkinek. Csak az államnak. Namármost, ez nekem azért személyes ügy, mert az állam én vagyok! Meg maguk is! Na, belegondoltak?…

Jól van, már vicsorognak, kezdem érezni a motiváltságot. Lényeg a lényeg, hogy azt írja ez a végzésnek nevezett kacat, hogy nem kő többé tartani attól, hogy szökni akarna, meg összebeszélne, és a bűncselekmény súlya sem indokolja az előzetes letartóztatás fenntartását, merthogy ― és akkó most figyeljenek! ― a büntetőeljárás célja további szabadságelvonás nélkül, házi őrizet alkalmazásával is elérhető.

Ámberek, én ezen gondolkoztam egy fél éjszakát, és azt kell mondanom: igazuk van! Igen, a büntetőeljárás célja további szabadságelvonás nélkül, házi őrizet alkalmazásával is elérhető! Csakhogy mi is akkor a valódi célja a büntetőeljárásnak?… Na, erről nem szól a végzés.

Márpedig célja kell, hogy legyen, mindennek van, vagy nem, vagy igen, vagy nem? Aztán érdekes nekem az is, hogy a bűncselekmény súlya nem indokolja. Tudják mit, ámberek? Elfogadom. De akkó mé’ nem látom a kis Rézműves gyereket putriőrizetben, he? Egy ketrec tikot lopott, oszt hetedik hónapja guggol előzetesben. És úgy egyáltalán: itten most felajánlok egy pezsegőt annak, aki tud mutatni egy Kalányos névre szóló házi őrizetet elrendelő határozatot! Igaz, ő nem borker.

Na, ezt csak úgy privatice mondom gondolatébresztőnek, hátha nem satnyulnak tovább szellemileg. Na, nekem meg megfájdult a szívem. A fenébe! Ha felhúzom magam, az árt nekem, mint gombának a Canesten.

Tehát a végrehajtásról pár szó. A házi őrizetet a borker lakására, és az ahhoz tartozó bekerített helyre mondotta ki a tekintetes elefántcsonttoronylakó. A gond a következő: a borker az elmúlt évben megvett tizenhárom háztömböt a háza körül, és ebben benne van a stadion, a templom, meg a pláza is. Be is kerítette. Az egészben az a szép, hogy most ő is bekeményített, oszt nem engedi a bírókat, meg a szügyészeket meccsre, misére, meg multiplexbe! Bár ezt a csúnya betegséget nem kívánom senkinek.

Rínak is a szügyészek! Hogy még csak-csak elvannak a Golden Legs FC mérkőzései, meg Bruce Willis nélkül, na de a lelki táplálék! Mondtam is a szügyésznőnek, hogy „tessen óvasni a Bibliját, az házhoz gyün, mint a Jani! Benne van, hogy szemet szemért!” „Mé’ mongya ezt nekem, főtörzs?” „Gondoltam, csak megjegyzem. Sok okosság van a Biblijába, szügyésznő! Sok utalás a büntetés fontosságára! Jónás is hogy került a halba, he’? Tengeri körszállítás!”

Na, erre hányta is a keresztet, mint lakodalmas kutya a marcipánvőlegényt! És akkor itt gyün az én sokéves rutinom találékonyságilag. A szerencsénk ugyanis a következő: a Be. lehetőséget ad arra, hogy a házi őrizetben lévő terhelt mozgását a rendőrség a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze.

Na, én ezen homályos törvényhely alapján tegnap egy uszkve negyvenkilós vasgolyót rakattam lánccal a borker bokájára. Má’ hajnalban tiltakozott is a védője, hogy ez nem technikai eszköz, meg nem alkalmas a nyomkövetésre! Cö! Mondom neki, hogy „dehogynem technikai eszköz, há’ ámber alkotta, nem a természet, mit gondol, úgy fejtük a golyót valami vasmacskából, vagy szüreteltük a körtefáról, he’? És mán mé’ ne lenne alkalmas a nyomkövetésre? Nézze, milyen szép mély nyom jelzi az angolgyepen, merre vánszorgott a borker! Meg a lakásban is végig fel van törve a márványpadló, és látom, hogy fürdött, meg ürített is, merthogy romokban van a kád, meg a fajansz is! Haggggyonmááááá! Menjen vissza az ágyetemre, oszt húzzon rá még két évet, ha velem akar kekeckedni, ámber!”

Namost. Tudjanak róla, hogy megint el lehet rendelni az előzetest, ha a borker megszegi a házi őrizet szabályait. Hát kérem alássan, meg fogja szegni.

Ugyanis kiragadjuk, mint gyalázást a szövegkörnyezetből!

A háza mellett van egy transzformátorállomás. Kimegyünk, oszt csinálunk egy akkora rövidzárlatot, ami mágneses teret gerjeszt. Na, itt jön megint a vasgolyó! Úgy kiszippantja a mágnetikum, mint Robinson az osztrigát! Mi meg ― mit tesz Isten ― épp arra ótózunk, midőn átröppen a kerítésen, ki az útra!

Hoppá!

Há’ szegi a szabályokat ippen!

Má’ visszük is, mint a Vuk a tást! Na, értik, mi a feladat? Biztos? Akkor itt ez a drótdarab. Kálmán, maga mászik fel a transzformátorra, mert magáért nem kár annyira. Ilyen marhát mindig találunk másikat. Hát akkor: gépjárműűűűűűű-re!

2018. december 6.

33. A kerékpáros szolgálat

Jobb reggelt, leülni, nem bubogni!

Hát, ámberek, az a mai rossz hírem, hogy megszívtuk, mint ismeretlen tettes a benzintankot. Íme, hadd mutassam be maguknak legújabb szógálati járműveinket, melyek az egyedfejlődésben immár nem érdemelték ki a gép- előtagot. Eme szép kékre festett drótszamarak hivatottak kiváltani a gépkocsizó járőröket.

Tudják, meghívtam egy kávéra a kapitány titkárnőjét, oszt innen a hiteles, mondhatni autista információ, hogy mi is van az egész mögött.

Az Őragy Úr.

Ő, mint tudják, már eddig is egy igen képzett ámber volt, mivel elvégezte a főiskolát hajléktalantámogató szakon, aztán meg megszerezte a megfelelt minősítést a tíz hónapos gladiátorképzőn is. Most, hogy már szakmailag a topon van, szeretne beosztásban is továbblépni. Aszonta, „főtörzs, én nagy dolgokra vagyok hivatott!” Vállat vontam, hogy „engemet meg az Őragy Úr hivatott.” Tovább akar lépni, aszongya. Mondtam neki, hogy „kár lenne, merthogy mostan a csúcson van, oszt onnan bármerre indul, az lejtőnek számít.” Kikacagott, és közölte, hogy humánerőforrás menedzsmentet tanul Miskolcon.

Hát, az legalább jó messze van, lesz egy csepp nyugalmunk, míg összevonáson dorbézol.

A gond azonban az, hogy belőlünk írja a szakdolgozatát. Na, ennek első jele a kerékpár. Ehhez a koncepció szerint nem kő motor, ezért mi leszünk a humán erőforrás. Mondtam neki, hogy „félre tetszett érteni valamit, Őragy Úr”, de leintett, hogy „mit tud maga erről, fijjam?!” Mondtam, hogy „globalice keveset, de akármelyik főnököm tanul, mindig rajtam kísérletez. Ha beiratkozik az orvosira is, leszerelek, mielőtt kiveszi a májam, mer’ annak nagy hasznát veszem a jelenlegi helyin!”

De ettől függetlenül, kedves sorstársaim, tekerhetnek ezután. Én nem, mivel az orvos által diagonált ülőgumószűkületem van, nem tudok nyeregbe szállani, csak amolyan igazi lovasba, de az meg ostobán nézett ki a biciklin. Ily módon, ha némi kárörömet vélnek felfedezni a szememben, midőn majd surrogva kirajzanak, mint moszkitók a mocsárbó’, az nem a véletlen műve, hehehe.

Akkor ismertetem az elvárásokat. Az egész projektnek több előnye van a vezetés szerint. Először is itt aztán tényleg láthatóvá válik a rendőrség ― főleg, ahogy kínlódik hegynek felfelé. Másodszor: nem fogy a benzin, meg a gázolaj, és az alkohol az ablakmosó tartályból. Harmadszor: élénk felderítő munkát fognak folytatni, hiszen amerre csak elhaladnak, fel fogják deríteni az embereket. Mit deríteni! Röhögtetni! Istenem, nekem olyan plasztilin képzeletem van, látom magukat, ahogy mennek a Szánszet búlváron, mint a Pacific Blue! Nénó, nénó, és ugratás és fordulás… Mennyit fogok röhögni!

Na, figyeljenek, mert csak egyszer mondom el. Ez itt mellettem a Cheppel 03 mintájú szógálati humánmeghajtású személyszállító jármű, póriasan bringa. Bringa kedves, magától ott hátul elnézést kérek, hogy magával fogok példálódzani, de hát az idesanyját okolja, nem én adtam magának ilyen nevet.

Na, a jármű rendelkezik eredeti gyári kék festéssel, nyereggel, kormánnyal, vázzal, két kerékkel, pedállal, lánccal. A közbeszerzés során került rá az itten látható kurblis ablaktörlő, indítókulcs, Mortorolaj márkájú rádió, kék lámpa, sziréna, valamint ez a két oxigénpalack itt hátul. Ezekre szükség nem lesz a szógálatban, de kellett, mert enélkül nehéz lett volna megmagyarázni, mi kerül ezeken a húszezer forintos kacatokon 450.334 jó magyar forintba. Mondtam is az Őragy Úrnak, ennyiért vettek vóna benzint. Aszondja, a különbözetből vettek is, csak elpárolgott. Hja kérem, a benzin illékony!

Kálmán, magát elmaszkíroztattam kerékpáros rendőrnek, gyűjjön ide, hadd demonstatuáljak magán. Na, kérem alássan. A kerékpáros rendőr felszerelése a következő: edzőcipő. Vegye fel!… De ronda nagy körmei vannak magának, fijjam! Kisebb prémes állatokra komoly eredménnyel vadászott az ősember ilyenekkel. Vágja le, mielőtt… Na tessék! Ezt akartam mondani, hogy át fogja szúrni ezt a minőségi cipőt! Most hogy néz ki!? A rendőr következő ruhadarabja a szógálati rövidnadrág. A lábaszára nem lesz sokáig ilyen fehér, mint a halott tetőfedőnek, mert kint –2 fok van, szép piros lesz a bőre. Az ing fehér, rajta antantszíj. Ez azért kell, mivel a bringákhoz nincs lezáró, az már nem fért be a költségekbe, mert hatvanezerbe került volna, inkább megcsináltatták helyette a metálfényezést. Szóval a járművet nem hagyhatják az utcán, mer’ ellopják, hanem szépen a hátukra veszik, ha épületbe mennek, rácsatlakoztatják az antantszíjra, oszt görnyednek, mint a serpa!

Na, itt a sisak a Kálmán fejin. Fajin! Ez, kérem egy darabból van öntve, ami ekkora fejnél ipari bravúrnak számít. Aszonták, utoljára ’45-ben öntöttek ekkora darabokat egybe, az a T-34-es tornya volt. Ahogy elnézem, az öntőforma nagyjából azonos. Azt a csövet ott elöl csavarja majd le, mert ha sprintel és előrehajol, megakad a fődbe, oszt maga úgy elrepül, mint a Cini a jogerősből! Nyissa ki a nyeregtáskát, talál benne egy esőköpenyt. Ez az, szép szürke kotonkabát, jól mutat, mint a kerti törpe, viszont intézkedésre alkalmatlan.

Na, úgy néz ki a nagy orrával, mint a sárkányfűárus! A kabát szélét tűrje be a zoknijába, mert amikor tegnap az Őragy Úr kipróbálta a járművet, felkapta a kabátot, oszt úgy körözött az udvaron, mint a betmen. Aztán a kerék szépen bekapta a két lebegő szárnyat, és felspulnizta az Őragy Urat. Ámberek, egy másodperc alatt úgy kifeszítette a mi szeretett főnökünket, hogy a Nemzeti Galéria meg akarta venni domborműnek. Az a szegény ámber meg ott pihegett, jobb kezében egy csokor küllővel, oszt hörgött, mint kezdő színész a haldokláskor. Na, Kálmán, most megmutassa, hogyan köll szépen kerekezni.

Járműűűűűűűű-re! Hééé! Naaa! Micsinál, ámber, micsinál!?!?!? Mé’ nem mondta, hogy nem tud kerékpározni, he, maga birkatáp? Na, megmutatom, üljön fel újra, tegye a lábát a pedálra, Csupati, Bringa, maguk meg fogják meg két oldalról. Stabil? Na, most figyeljenek, lesz itt mingyá olyan indítás, mint Bajkonurban! Adja csak ide azt a kalapácsot, János! Köszönöm. Na, most hirtelen leütöm ezeknek az oxigénpalackoknak a szelepét itt hátul, hadd vegyük hasznukat. Three, two, one, zero! Juhhhéééé! Lehet, hogy az egér a Marson, de Kálmán a Holdon!

2018. november 27.

32. Az anyagbeszerzés

Pihenj! Na, ennyire azért mégse!

Ámberek, ma, a szolgálat megkezdése előtt el kell mennünk a raktárba, hogy hozzájussunk az anyaghoz. Nem ahhoz az anyaghoz, amire gondolnak, mert ugye mégis hülyén venné ki magát, ha befüvezve irányítanák a forgalmat, nem? Kálmán, magára ez persze nem érvényes, magát csak hülyén lehet kivenni. Messziről meg homályosan is.

A havi anyagbeszerzést a Csupati, meg a Kálmán hajtja végre!

Mé’, mé’?! Azé, me’ aszontam!

Csupati, ne nézzen rám olyan szomorúan, mint az a szegény vak lány az árgentín sorozatban, mikor megműtötték, oszt meglátta, mekkora feneke van! Magával semmi bajom, de a Kálmánt mégse küldhetem egyedül, viszont neki mindenképpen mennie kell, csak így tudunk egy kicsit törleszteni a raktárosnak.

Na, figyeljenek, mert csak egyszer tudom elmondani a taktikát. A Ladák utolsó megyei mohikánjával mennek, azért már tényleg nem kár! Emlékszem, hat éve volt utoljára műszakin meg ződkártyán. A vizsgaállomást másfél napig szellőztették utána, az ellenőr meg vérbeli korrupt létére sem merte megadni rá az engedélyt. Úgyhogy azóta csak a rendszámát viszik vizsgáztatni. Na, ide nyalja a matricát, kend, oszt mán itt se vagyunk! Gondolom, így mehet, mert más evilági magyarázat az én körülhatárolt agyam számára nem felfogható arra, hogy mégis van műszakija.

Na, szóval kimennek a kocsival, és átadják ezt a szolgálati jegyet. Én írtam. Köll 30 csomag írógéppapír, 40 db tollbetét, 40 db ceruza, 1 db hegyező, 5 db radír, 2 ív indigó, 8 tekercs cellux, 650 doboz gemkapocs, 1 db Skoda Octavia. Amikor odaérnek…

Most min csodálkozik? A Skodán?

Gondolja, hogy túlzás? Nem bánom, ha csak Astra van, hozzon azt! Hagggyonmáááááááááááán!!!

Úgy gondoltam, megkísérlem, hát mit veszthetünk, nem? Így lett hüttőnk, meg mikrónk is. Ja, felírtam az anyagigénylésre, oszt átsiklott a bürokrácián. Most kipróbáljuk a kocsit, nagy cucc! Ámberek, merjünk nagyok lenni! Egyszer igényeltem egy Geiger-Müller számlálót is, hehehe. Azzal biztosítjuk a mikró biztonságos üzemeltetését, ha nagy a sugárzás, leesik a tetejéről, osztán a csörömpölés jelzi, hogy gebasz van. Erről jut eszembe, hallom, nagy a kocsikban a rádióaktivitás szolgálatban, mindenki a Slágert hallgasa. Fejezzék be!

Látom, csodálkoznak a 650 doboz gemkapcson. No, akkó elárulom, bár matematika szükséges hozzá. Mostan ezt maguknak levezetem, mint labancot a pincetömlöcbe. Szóval egy gemkapocs uszkve 3 centi. Egy dobozban van kábé 100 db, azaz 3 méter gemkapocs. 650 doboz szorozva hárommal az 1950 méter gemkapocs. Az Őragy úr hétvégi telke fél hektár, azaz 50x100 méter. A kerítése ebből következően 300 méter lenne, ha vóna, de nem van. Így bejön a pele, meg a vaddeszyó, oszt megeszi a vérverejtékes termést csámcsogva.

Namármost, könnyen kiszámítható, hogy 1950 méternyi gemkapocsból hat soros villanypásztor fűzhető össze a telek körül, és még marad 150 méternyi a szógálati célú felhasználásra. Azért jó a gemkapocs, merthogy réz. Azt nem tudja az Őragy Úr, hogy a rézkerítés más nagyvadakat fog odavonzani, de majd rágyün, ha zörög a bokor, hehehe… A villanypásztorról jut eszembe: ne keressék a törött Niva aksiját, azt valaki elvitte. Az Őragy Úr aszonta, személyesen fogja kideríteni az ügyet, mi ne foglalkozzunk vele. Azt is üzente, hogy vár mindenkit globalice nagy-nagy önkéntességben szombaton villanypásztorfűzésre.

Én momentán nem érek rá, helytelenkedik az űrbelem, meg kigyulladt az ínhüvelyem is, az orvos kifejezetten eltiltott a gemkapocstól.

Kálmán, ha a raktáros aszondaná az igénylésre a 650 doboz láttán, hogy „gem over”, maga csak mondja azt, hogy „az Őragy Úr üzeni: áj lav disz gem!” Ebből már fogja érteni.

A raktáros, mint tudják, nagy úr. Olyan, mint a Darth Wader, bizonyos szempontból a főkapitánynál is nagyobb ámber. Például a főkapitány sosem tudna úgy leltárhiányt eltüntetni, mint ő. Igaz, csinálni sem.

Általában olyan nehezen adja az anyagot, mintha a sajátja lenne. És ez rendszerint így is van: a sajátjának érzi, mert a saját maga dimenziójában számított specális amortizációt számolva már szinte látja, ahogy viszi haza a cuccot. Tudják, valaha jó ámber volt, és vagyoni elleni bűncselekmény miatt is csak egyszer ítélték el. Egyszer megkérdezte tőlem, minek nekünk ennyi papír? Mondom: „unjuk magunkat, oszt megy az origami ezerrel!” Nem értette. „Origami? Az meg mi a nyű?” „Papírhajtogatás.” Másnap má’ kaptuk is a revíziót, hogy hol vannak a hajtogatott állatok? Mondtam is, hogy „a raktárban, most kimegyek, oszt összehajtogatom, hogy ülőkádban lehessen eltemetni!”

No, azóta nem enged az Őragy Úr a raktár közelibe. Jeleztem, hogy amennyiben még egyszer munkásköpenyes ámbert látok a cégnél, arra felszólítás nélkül kitárazok. Aszongya: „Azt nem lehet! Nem tudunk elszámolni a lőszerrel! Üsse agyon, akkor nincs leltárhiány, a sittre meg ugyanúgy bevonulhat, ráadásul még a tévébe se kerül be, mert kevesebb a vér, mint a lőfegyver használata esetén.” Mondtam, is: „hogy úgy van!”

Na, menjenek, próbáljanak szerencsét. Olyanok maguk most ketten, mint az öreg király fiai. A raktáros meg a hétfejű sáfrány. Nem tudom, csak nekem tűnik-e így, de valahogy itten felborult a világ. Amikor én kezdtem, aszonták, van egy alaptevékenységünk, és azt segítik a segédszervek. Most meg azt látom, a segédszervek meg vannak győződve, hogy mi vagyunk értük, sőt, akadályozzuk őket a pontos nyilvántartásban a létünkkel, meg az anyagfelhasználással.

Valakinek vissza kéne mán lapoznia a Nagy Könyv elejére. Oszt onnan elkezdeni a helyretételt. Ámberek, most akkor mi megyünk magunk után. Ha nincs anyag, akkor a Kálmán kijön, és rágyújt a benzines hordók mellett. Ez lesz a jel. Még a vármegyén is észlelni fogják a gombafelhőt. Akkor megrohanjuk a raktárat, és mindenki viszi, amit ér. Ha szerencsénk van, ki tudunk vinni annyi cuccot, amivel egy hétig megint rendesen tudunk dógozni.

Ja, még valami! A legfontosabb, hogy a gemkapcsot megszerezzük. Minden más csak ezután jön. Ha nincs gemkapocs, hozzanak golyóálló mellényeket, de jó sokat. Szerintem azon se megyen át a vaddesznyó. Na, indulás!

2018. november 19.

31. Az Év Rendőre

Lelehet-het-het-het ülni-ni-ni-ni, ámberek-rek-rek-rek!

Az a nagy-gyö-gyö-gyö helyzet-zet-zet-zet, hogy-gyö-gyö-gyö…

Az ivarszervem tele van ezzel a mikrofonnal, Kálmán, vigye mán innen!

Hol szerelték össze, csimotám, Szverdlovszkban?! Ott lunarakétát építenek, oszt az se műkszik, nemhogy egy mikrofon!

Az Őragy Úr ötlete volt, hogy eligazításon próbáljuk ki a felszerelést, hogy aztán működjön szombaton. Bevallom, az ilyen ötletek mindig megingatják bennem azt az egyébiránt mélyen gyökerező hitet, hogy valakit pusztán a rendfokozata miatt tiszteljek. Jó, persze, középső ujj a sapkához, meg „jelentkezem!”, de azért csak megnézem, kin van a parkettás vállap. Na, ezt maguk ne tegyék! Majd ha közel lesznek a nyugdíjhoz, vagy a FÜV-höz, akkor majd járhat a szájuk! Egymás közt.

Ámberek, ma azt a feladatot kaptam, hogy készítsem fel magukat az „Év Rendőre” kulturált megünneplésére.

Há’, nem lesz könnyű. Nem lesz könnyű, mert ugye, maguknak kulturáltan viselkedni, valami olyasmi szintű utópisztácia, mint a Kalevala. Aztán nem lesz könnyű azért sem, merthogy lóvé az nincs, tehát a megünneplés, mint olyan, mondhatnók, szerény lesz, mint Robinson harmincadik szülinapja: kevés vendég, halvacsora.

Szóval, először is meg köll szavazni, ki legyen az év rendőre. Nem tom, ez mire jó, má’ tavaly is mondtam, mikor egyszer tévedésből meghívtak vezetői értekezletre, hogy át kéne térni a „Hónap Dolgozója” szisztémára. Egyrészt többen jutnának a cseresznyés tál közelébe, másrészt vóna ám motiváció ezerrel, harmadrészt meg előbb-utóbb mindenkiről lenne fotónk, oszt ha körözni kell a kollégát, nincs gond. Mondtam is a kapitány úrnak, hogy annak idején a cociálizmusban ez működött, mer’ amikor Novaja Zemlján voltam csererendőr, akkor ott láttam a komisszáriátuson kiírva, hogyaszongya: „A hónap dolgozója: Zója”. Fújtak is a fényes szelek! Szóval, mondtam vezetői értekezleten, hogy ez azért is kell, mert várakozás van az ámberekben a változás iránt.

Hát, változás az lett, azóta nem hívnak vezetőire.

Meg nem is léptettek elő.

Lehet, hogy inkább Csillagvárosban kellett volna csererendőrnek lenni, akkor esett volna valami a vállamra.

Mondjuk szputnyik.

Na, lényeg a lényeg, mindenki adjon le egy cedullát azzal a névvel, aki szerinte idén marha nagyot alkotott!… Hogyhogy én kire gondolok? Az mindegy, magukra bízom. Én speciel mindig üres lapot dobok be. Mér’, mér’, mér’!? Először is, minden osztály megnevez valaki a soraiból, oszt rá szavaznak. Simán az állománytáblából meg lehetne állapítani, hogy hány szavazat lesz a vizsgálóra, meg a közrendesre. Csak a nyomozók a kivételek. Azoknak oszt hiába mondják, hogy álljunk össze, mint a rizseshús, legalább most az egyszer! Mindegyik delegálja magát, egyem azt a fejlett egójukat, aztán magára szavaz. Tehát a végeredményt előre megmondom séróból: minden nyomingerre lesz egy-egy szavazat, a többiekre meg annyi, ahányan az osztályon vannak. Ebből a szempontból minden osztály zárt osztály!

Mi?… Nem. Ez nem azt jelenti, hogy a nyomozók nem zárt osztály. Ők se jobbak, csak nekik alacsonyabb a kerítés, oszt persze hogy kihasználják, és amikor csak lehet, átbubkáznak felette. Próbálnám csak meg én átugrani azt a kerítést a rúddal! Nekifut, letámaszt, lendületet vesz, pofára esik. Hát ez van. Na, aztán meg a másik ok, amijé én évek óta nem szavazok, vagy hogy is mondják a töketlenkedést politikusan, várjanak csak, várjanak…

Tartózkodom! Ez az. A szavazás helyszínén és a szavazástól.

Szóval, azért tartózkodom, mert a végén, amikor felolvassák, hogy ki hánnyal nyert, vagy nem nyert, akkor ha összeadom, mindig kijön a kapitányság létszáma, de sosincs olyan, hogy „egy marha meg üres lapot adott le.”

Hm… Én nem állítom, hogy csalnak… De az azért már mégiscsak elgondolkodtató, hogy kerül az én üres lapomra név? Komolyan mondom, már a múltkor az urnát is méregettem, hogy nem szerkesztett-e abba valami helyi Kempelen Farkas egy szavazatmódosító ótómattát? Igaz, tavaly abból is botrány volt, merthogy ez az ormányosgyík Kálmán szerezte az urnát, oszt mikor kiborították, a cedullák mellett szertegurult az anyósa is. Ámberek, én mindig aszittem, a hamvasztás után olyan szép sima por marad, hogy aztán a mamát be lehet tőtteni a homokórába, oszt hadd szaladgáljon, míg készül a lágytojás, de nem! Meglepően nagy darabok is voltak benne. Mondtam is a Kálmánnak, mikor már elült a por, és a vállapjait is letépték, hogy „mivel hamvasztották a mamát, csimotám? Gázöngyújtóval? Oszt félúton kifogyott, mi?” Csak maguknak mondom, szerintem csak úgy slankítottan felszecskázták, aztán meghempergették koromban egy kicsit, mert ezek olyan smucigok, hogy sajnálták a pénzt a gázra! Svábok. Apropó svábok! Tudják, hogy lettek a skótok? Nem? A svábok elzavarták a pazarlókat.

Na, ez jellemző a Kálmánra! Meg az ápolatlan fogsor. De eltértünk a témától.

A harmadik amijé’ én nem szavazok évek óta, ha a fentiek még nem vónának elegek, hogy nem ám az nyer, akit mi megszavazunk! De nem ám! Akkor jön a prefektórium!… Nem. Auditórium!… Nem…. Kuratórium! Ez az.

Szóval a mi szavazataink csak tájékoztató jellegűek. Mint a szépségversenyen. A közönség szavaz, de az fog nyerni, akit a manager… lát a legszebbnek. Na, ehhő én nem asszisztálok. Tavaly például tudtuk előre, hogy az a győztes, aki benne van az utánpótlásban. Hivatalosan Rendőri Általános Káder Utánpótlási Rendszer. Azért mondom ilyen hosszasan, mert mozaikszóként nem merem használni, még félreértenék.

A direktóriumra visszatérve: abban vannak persze szakmailag megkérdőjelölhetetlen ámberek, de sajnos vannak mások is. Pölö a sajtó képviselői. No, nekem aztán nem köllene olyan nyeremény, amiben benne van a Fókusz keze! Ezeket egyszer én szeretném a fókuszban látni, valami magaslesen e’! Szóval az az okos szemüveges  ámber, az a Woody Allen mondta, hogy „sosem lennék tagja olyan klubnak, ami engem felvenne”. Hm… Nem is leszek az Év Rendőre…

Amíg ez így van, még a jelölést se fogadnám el ― na, akkó szavazzanak meg, ha tudnak, hehehe! Bár, ha az a Kempelen jó munkát végzett… Viszont így meg könnyen lehetek még a Hónap Dolgozója!

Yes, sir! Two Big Macs, two cokes, and a strawberry shake.

2018. november 14.

30. A rabosítás

Jó reggel, pihenj, le lehet ülepedni! Na, mivel is kezdhetném, ha nem azzal, hogy megint akkora gáz van, mint Zsanán. Nem bírom én ezt mán, ámberek, nem bírom. A szívem is kattog, a vérembe sok a kolisztirol, kevés a hemoglóbusz, akkora a gyomorfekélyem, hogy a pótos IFA beleparkol, a lúdtalptól gömbölyű a talpam, oszt úgy billegek vigyázzban, mint a gébics, mikor elfogy alóla a tavirózsa. A hajam is hullik. Itt egy marákkal, e’! Ja, ez az asszonyé, azért ilyen hosszú. Reggel valahogy a kezembe maradt. Mert hazacipelem a feszültséget! És micsoda feszültség az! Éjjel, ha kimegyek vizelni ― márpediglen én sűrűn kimegyek ― akkor elég, ha ráharapok egy izzókörtére, oszt máris lőn világosság.

A múltkor aztán a kis helyiségben megleptem a macskát, ahogy kuporgott hajnali kettőkor a deszkán. Az is nézett rám, én is néztem rá, oszt úgy megijedtünk, hogy lenyeltem a körtét. A gégészeten mondta is a doki, ahogy ott hörögtem, hogy milyen jó így dolgozni, hogy ki van világítva a páciens. Egyetem óta nem látott ilyen fejlett, ám kusza hangszálakat. Ezt is maguknak köszönhetem. Hogy mé’ vagyok ideges?

Kálmán, mondja el!…

Mégse, majd inkább én, maga csak lapuljon ott hátul, mint a lápi béka, lapuljon, és a pislogásnál nagyobb zajt ne csapjon, mert át tudnám most köpni magát! A marhája ugyanis nem tudta, hogy a gyanúsítottal na, mit is kell csinálni a kihallgatás után? Na, mit?! Le kő rabosítani. Elmulasztotta a szentem. Immár három éve, oszt mikor kiborult a bili, bezárkózott a fotóapparáttal, meg az ujjnyomatolóval, oszt elküldte pótlólag a saját fényképét, meg ujjnyomait. Ezért aztán most uszkve háromszáz rendbeli balhé miatt körözik. Momentán ez engem oly annyira csekély mértékben tudna izgatni, mint tiszavirágot a jövő heti tévéműsor, ha nem fenyegetnek meg miatta megint, hogy lehúznak az előléptetésből. Ez az egéralátét Kálmán az oka, hogy nem leszek főtörzszászlós! Tudják, ezt a rendfokozatot úgy húzzák előttem, mint szamárnak a réppát, de az a réppa egy hosszú boton van, oszt nem éri utol. Akárcsak én. Nem bírom én ezt mán, nem bírom, mit is keresek én itt. Haza kéne menni, vár engem édesanyám nokedlivel!

Ehelyett most itt maguknak tarthatom az okítást a rabosítás metodológiájáról. Na, figyeljenek, mert csak egyszer mondom el. Amikor vége a kihallgatásnak, kinyomtatják a Robotzsaruból az ujjnyom-, tenyérnyom-, taknyom-, miegymás lapokat, oszt irány a bűnügyi technika! Először le kell a gyanúsítottat fotózni. Erre azért van szükség, mert ha legközelebb balhét követ el, akkor valaki fotót követel, oszt ha nincs, nincs mit bemutatni kékfényileg, és égünk. Mert amikor a következő balhét elköveti, nem biztos, hogy maguk ottan lesznek. Mert ha ottan lennének, akkor felismernék, és nem kéne fotó, de nem lesznek ottan valószínűleg, és hát ezért kell a fotó. Ha aztán mégis ott vannak, akkor az, hogy van fotó, csak plusz. Meg, ha teszem azt, setét van, mint az atom belsejében, akkor meg talán fel sem ismernék! Hiába vannak ott. Persze, sötétben a fotót sem tudják megnézni, ezért sose menjenek sötétbe, mert a sötétség nem a mi barátunk. No, de kissé elszaladtam a témától. Szóval a pasast le kell fotózni. Jobbról, balról, középről.

Most elmondom maguknak azt az apró titkot, mondhatni huncutságot, ami a sok év tapasztalatának köszönhető, és maguknak ezt megspórolom, úgyhogy akár most nyomban leszerelhetnek. Szóval a lényeg: nem ám a kamerát kell vinni! Azért van a forgó stoki, hogy a delikvenst mozgassák! Nem úgy persze, mint a Kálmán, aki „Korongozzunk!” felkiáltással megpörgette a stokin a kis Rézműves gyereket, aztán az úgy pörgött, hogy a Kovács Margit miljom kancsót csinált volna azzal a tempóval! Eredménytelennek nem mondanám azért az eljárást, mert kilenc betörést beismert, mielőtt a második kozmikus sebességet elérve beleszállt az üvegajtóba.

Aztán jön az ujjnyomatolás. Az Őragy Úr ezt nem szereti, mert a szép gombaszedő művészujjai koszosak lesznek tőle. Mondjuk az érzés kölcsönös, mi se szeretjük, ha beleszól a dolog mithogyanjába. Tehát akkor! A tentát kinyomjuk a vaslapra, oszt a gumihengerrel eldolgozzuk. A hengerrel ezután bekenjük a bűnöző kezét és tenyerét. Aki emberkedik, attól szoktam venni a szép fehér Adidász zoknija miatt talpnyomot, aztán ha még mindig okos, van elég A/4-es a fülnyomnak, homloknyomnak, nyelvnyomnak, és hát, hengereztünk már meg alaposan bal herét is. Ez egyébként szép munka volt, tulajdonképpen dombornyomott lett a minta. Sajnos a központban nincs olyan, hogy „bal here adatbank”, illetve csak most kezdik feltölteni, egy minta már van is, ugye. Ha a manusz nem akarja az ujját a papírra tenni, kicsiny gumikalapáccsal rá lehet igazítani, ez a „stemplizéses módszer”. Negatív példának megint ezt a hártyásszárnyú Kálmán köll felhoznom, hogy egyszer inkább a tűzoltók hoznák fel ződen a kútból! Mert mit csinált?!

Úgy ráigazgatta kőműveskalapáccsal a megyerpatkói rabló ujjait a lapra, hogy egy-egy egész oldal köllött minden ujjának. Nem is rabolt többet, mert úgy néz ki a keze, mintha egy marék hódot fogna éppen! Nem mer rabolni, mert nincs másnak ilyen ujjlenyomata, az szétszentség! Mondjuk, nincsen is rászorulva, most nyerte a világbajnokságot kétszáz mellen világcsúccsal úgy, hogy a lábát nem is használta. Csak az ujjait forgatta, mint a lapátkerekes hajó a Miss Iszapon ― csak úgy forrt a víz. Ez ám a társadalomba való eredményes visszavezetés!

A végén bizonyos esetekben DNS mintát is köll venni. Ezt be kell zacskózni, aztán mehet az adatbankba ― ahol majd nem tudják feldolgozni kapacitáshiány miatt, de hát ez nem a mi dógunk, és nem ok arra, hogy ne fenyítsenek meg minket, ha elmulasztjuk. És ez így is van jól! Nekem legalábbis aszonták. DNS mintát a gyanúsított szája belső feliből kapirgálással kell venni. Erre van rendszeresítve ez a kicsiny kefe e’! Ez, amellett, hogy funkcionál, diszfunkcionálhat is afféle igazi farzsebes Travolta-fésűként, yeahhhh! Én akkor szoktam tényleg DNS-t venni vele, ha már, mint fésű, lekoptak a fogai. A múltkor kérdezte is a technikus a nagy székesfővárosból, hogy „mondja mán meg, főtörzs, miként van a szájából vett mintán a gyilkosnak korpa, Velmetina zselé, és serke?” Mondom: „Szerintem, mivel nincs meg az áldozat, megehette. Majd szólok a nyomozóknak!” Úgy is lett. Aztán valahogy kiszivárgott. Ez is. Este már a Batiz forgatta azt a halszemit, hogy „megette az emberölő az áldozatát, jaj!” Mire bírói szakba került, már a bíró is Hannibalként emlegette szegény Kovács Tibit. Két évet letöltött, mire az áldozat kijózanodva előkerült a detoxból.

Na, ezt csak okulásul mondtam el, hogy mennyire fontos a tisztaság. És most hagyjanak békén, innom köll egy kávét, béléssel!

2018. október 26.

29. A boncolás

Jó reggel, gyűjjenek ide körém! Azért tartom ma itt az eligazítást, merthogy arra gondoltam, edzem magukat egy kicsit, hogy szokják a látványt. Egy jó rendőr menjen el élete folyamán legalább egyszer egy boncolásra! Ez már csak arra is jó, hogy kevesebben lesznek öngyilkosok, ha látják, mit művelnek magukkal.

Jólvanna, jólvanna, jólvanna! Tudom, hogy ez kemény, de hát a vídia is az, mégis beletöröm a panelba. Attól nem maradnak életben, ha nye-nye-nye-nyeee, ilyen nyápic fatökűeket nevelek magukból, he?!

Mostan bemegyünk. Itt ez a kence, benn büdös lesz, mint csirkeólban szüretkor, úgyhogy kenjenek belőle az orruk alá a bőrre… Hogyhogy mi ez?! Nem látta azt az efbíájos filmet, ahun a nő irtotta a sorozatgyilkost, mint Máté Kriszta az igazságot? Na, abban a filmben, a „Juhok nem rínak” címűben, na abban is kentek az orruk alá ilyen kenőcsöt, hogy ne érezzék a szagot.

Ámberek, az valami gusztustalan egy film volt! Hogy nyúzás, meg nyáladzás, meg törtköröm, meg nagy bazi pajor a torokban, az még hagyján, de amikor az a meleg ott illegette magát a látens farkával a háta megett, hát akkor felpattantam a kanapéról, hogy mostmánaztán elég legyen!

Na, kenjék fel!… Mi lenne, vietnami balzsam. Egy Shi-shen-so menühöz kaptam ajándékba. Kálmán, maga tegyen a szeme alá is! Úgy… szépen körbe! Miért sír? Ja, csíp? Hát épp azért kenettem a szemébe, csimotám! Jöjjenek…

Oda, szépen felállunk a fal mellé, innen, kábé három méterről mindent láthatnak, de nem tudnak beleokádni a vizsgálatba. Ha mégis sikerülne valakinek, azt eladom a cirkuszba, mert ott többet keresne a mutatványával.

Ne csodálkozzanak, az Elefántember is rendőrként kezdte, csak annyit gépelt, hogy így belefacsarodott a gerince. Kerestem rajta 400 forintot, akkor az még jó pénz volt. Emlékszem, vettem egy karton Bambit, meg egy fonográfot és egy Szécsi Pál lemezt. Akkoriban még én is úgy kint hordtam a mellszőrzetemet. Döglöttek is a nők utánam! Hja, kérem, nem vót akkoriban még ennyiféle szappany, meg dozodorante, meg „ó de klotyó” vagy toalett vagy mi!

Na, az a kékköpenyes a boncmester. Nem, Kálmán, nem az a tibeti fajta, hanem csak a sima mezei magyar. Olyan a viszonyuk, mint a házilégynek, meg a sárkányfejű atlaszlepkének. Rokonok, de távoliak. Halkabban! Maga meg óccsa el a cigit, mert föltetetem a kőasztalra a hétszentségit nekije!

A fehérköpenyes a főorvos úr, Dr. Szikey. Az ő kegyelméből lehetünk itt, ő a proszekt ura.

Na, mostan fogja a késit, osztán belevág. Az elhalt egyébként egy nagynyomoronci lakos, elég szerencsétlen körülmények között járt pórul. Gólyalábasként kereste a kenyerét a helyi postán, ahol kitalálták, hogy afféle hétmérföldesként gyorsabban kihordja a leveleket, meg a kutyák se nagyon izgatják, és a kerítéseken átlépve toronyiránt is haladhat. A marhájának ez nem volt elég, átlépkedte a főúton a járműveket is. Ez rendszerint sikerült is neki, de ma hajnalban kissé illumináltan beletaposott egy betonkeverő autóba, oszt az úgy megforgatta, mint bróker a fekete pénzt.

Látom, Kálmán, még mindig sír, jól van, örülök neki, fogja fel úgy, hogy humán kísérlet folyik magán ― bár amennyire maga humán, aligha menne el klinikai tesztnek, de nekem megéri, olyan jó látni, hogy fáj valamije. Lássák csak, lássák! Na, az a szíve. Az aztékok régen kivágták az ilyet a piramidon, osztán csodálkoztak a barbárok, hogy mindig elromlanak a rabszolgák. A szív a rabszolga eleme, de az oktalan népek ezt nem tudták. Na, mostan a mája jön, ezt le kell mérni. 4 kiló 30. Maradhat?… És ez a lép. Milyen hosszú lehet? Csupati, lépje le! Csupati, hova rohan? Balra van a klotyó!

Most a bél spulnizását látják, no, meg az a szütyő ott a végén a gyomor. A gyomornak tartalma is van, kivéve kb. mostanra a Csupatit. A gyomortartalom két irányban távozhat: mehet az output úton, ami igen girbegurba, és az anyag közben átalakul, de meg is fordulhat, és akkor az input nyíláson át távozik, ezt elősegíthetjük, ha étkező barátunk étvágyát az „ott gyűjjön ki, ahol bemén!” felkiáltással fokozzuk. Te is, fiam, Brúnó? Tizenkét percig bírta, ez az idei legjobb eredménye.

Kálmán, hozza már ide azt a flakont! Ott a polcon, a formalinos fej, meg a lepréselt tüdő között. Amin az van, hogy 70%-os alkohol. Magának, Péter, elárulom, most, hogy hárman maradtunk, hogy törköly van benne. Ez a vésztartalékom. Mikor beleiszok, még a medikusok is elvégzik a partdobást! Akkó taccsot, ne okoskodjon má’!

Na, húzza meg, mint szerecsen a lopott kecskét… Ez meg hova rohan? Hadd szagoljam csak meg… Ez tényleg 70%-os alkohol. Alighanem Dr. Szikey is rájárt! Doki! Proszit! Na, Kálmán, látja ott azt a faládát, amiben az a sok hús van? Igen? Na, az egy rekesz izom.

Doki! Abbahagyhatja, elment az utolsó is. Táposak ezek, mint a strassbourgi malac, én mondom! Na, hova tette a törkölyt? Bevarrta abba a másikba? Zseniális! Mossa má’ le kedves, boncmester, aztán hozzon három poharat… Ez is elrohant. Hát, doki, ketten maradtunk, pohár se lesz, igyunk üvegből. Majd segítek összevarrni a delikvenst. Egy sima, egy fordított.

2018. október 15.

28. A nyelvtudás

Gúd mórning, oficersz!

Na, üljenek le, és ezúttal üljenek vigyázzban, tegyenek úgy, mintha tényleg figyelnének rám. Nem vagyunk egyedül! Bemutatom maguknak a mellettem álló két urat, a lengyel rendőrségtől Jacek Pockotlopszky százados, és a japán szövetségiektől Holatofu Atatamin hadnagy. Ez a kis sárga a japán, amelyik olyan huncutul néz. Amikor utoljára néztek így rám, bántalmazás hiv. eljárásban lett belőle b./ pontos megszüntetéssel.

Mi van, csimotám, mit hajlongsz, mint Dzsokinak az olajkút, he’? Az Őragy Úr utasított, hogy úgy tartsuk meg az eligazítást, hogy ők is jelen vannak, hadd lássák, hogy megy ez professzionálisan. A tolmács jelenleg a detoxban van a tegnapi névnapi ereszdelahajam miatt, de az Őragy Úr aszonta, nekem adnak nyelvpótlékot, tolmácsoljak. Mondtam neki, hogy én németül tudok, de azt mondta, aki nyelvpótlékot kap, az nyelvet tud, tolmácsoljak és paktum! Há’ akarok én vitatkozni vele a nyugdíj előtt alig nyóc évvel?! Szóval, ámberek itt mostan szinkronitás lesz nyelvileg tolmácsolásban, úgyhogy figyeljenek, és ne röhögjenek, mert kifordítom magukat, mint a pulóvert! Először elmondom magyarul, maguk bólogatnak, osztán lengyelül, meg japánul. Majd csak figyeljék a hatást, láthassák, mit tesz a tudás! Akkó kezdem.

A magyar rendőrség nevében üdvözlöm a megjelent lengyel és japán kollégát mai eligazgatásunkon! Dobrij vecser, policájinspektoru polák! Konichiva, Bonszáj! Kollégák, ma először is ismertetem önökkel a szolgálati beosztást. Szutyori és a Csupati a Nivával járőröznek a felsővárosban a szokásos útvonalon, közben ellenőrzik a bankokat és a postát, meg az Őragy Úr hétvégi telkét, és meglocsolják a friss betont.

Kollegu Szutyori i Csupati patrolnyik na hobelevancu traktornyik Nyva w rezulta industrija Rosszija, na sity felső, djalogut kommersz y chek banky, posty, u wikenda witjilo po Majora v pachemu spritz asfalta nova.

Szutyori szan o Csupait szan matata Niva! Halada uta rapida! Okinawa observa bank o post hi parcela Mayor szan na Fuji! Nawa wasbeton yarda wiza! Shlag, hai?

A két motoros kimegy forgalmat ellenőrizni a 91-es út mellé, a megyei trafisokat fogják segíteni, a rádióforgalmazás a 23-as csatornán fog folyni. Kérem, hogy a szabályokat maximálisan tartsák be, és ne legyenek részrehajlóak.

Dva ETZ chelovek kybrumoga na uta 91. kontrola trafik. Assistalnyik na kollegu sarcola traffipaxa po territorija. Radio nyetwork on chanal 23. Maximalizija sarca i vecser rystelnyi w sarca negra!

Dos yamaha suhí iks o utza 91! Tamogat Canon o handicam seda vam alaculat warmedje. Sony zaysint 23! Vam shok! Haynal hashadta adya fyfty-fyfty! Hai!

Gyalogosjárőr egy marad. Kálmán, maga fog járőrözni a pályaudvartól a főtérig, végig a sétányon. Ne piszkálja a melegeket, és ne etesse a galambokat. Közlöm, hogy kiengedték a BV-ből a Retkes Matyit, ha feltűnik, igazoltassa. Este sok lesz a szúnyog, vigyen riasztót, na nem mintha magában nem lenne eléggé riasztó.

Talpalnyik onlivan. Kalman patrolu v Staciona Washuta po plosadj Fő. Nye buzeralnyik, nye hinta magwa olayos po gerlu. Dirty Matthias kybochayta w tomloc, passporta kontrola! Moszkyto ochen rengeteg, cypela alarma rovaru, do feyed alarma sympla!

Kamikaze Kalman. Yndula stat ho Shinenkochi od ho Tienenmen Fő. No shotokan o homokosh, no zabala madar, hai? Genyo Matthias sabad, bastata! Wakaramoskito. Hordoz antiwakaramoskito, nu artza Kalman szan a maga.

Délután mindenki hozza vissza a járműveket, egyrészt addigra lejár a benzinkártyánk tartalma, másrészt meg kell írni a jelentéseket.

Oberi objedaty motorizacija konyec nu benzina i dizela, so riporta w Robotron.

Yamaha o Nywa kaput Shell. Ryport ho hazudamunka lekopogya. Klavia tura!

Este el kell vinni ezt a két nyikhajt, hogy megismertessük velük a magyar rendőr szabadidős tevékenységét. Ezt nem kérte senki, de gondoltam, jobb, ha teljes képet kapnak. A Kálmán pincéjébe megyünk, fel a kishegyre. Én viszek egy karton sört, ő adja a bort. Maguknak azt ajánlom, ne igyanak belőle, olyan, mint az étolaj ecettel. Ezeknek jó lesz. A Csupati főz egy jó bikatöke pörköltet nokedlivel. Kamerad!

Munkautan czukor pyhenes. Grupa maja invitalnyik tu na kulturnyij party v hauza wíkenda do Kalman. Me cypela pivo da karton, Kalmana na vino de excellent po Tokaj. Super vino, nyam-nyam! Csupati kotyvaszta gulasha no konder, zu w golobisy vsze byka. I galushka.

Hey, bonszaj! Munkanuku tu ot grup araszol na Fuji! Ich bin hurcol ser. Astalra adnak hatako bort. Kalman szan dagaszttatta, paszirozta, njakadba adya! Arcba! Kyraj, hai! Vachora himmarha farka alatta darabka. Njaminjami! Hai?

Na, ámberek, tudjuk le ezt a napot, oszt mutassuk meg ezeknek a csenevészeknek, hogy hol lakik a zúristen! Hát akkor… Jelentkezem, Őragy Úr! Hogyne, Őragy Úr, megtartottam… Hát peeeeersze, hogy megértették, ezek is csak zsaruk. Tessék?… Biztos ezt akarja?… Akkor lefordítom.

Az Őragy Úr ezennel átadja önöknek ajándéktárgyainkat, ezt a falapra szerelt címert, és a két dísztőrt tartalmazó dobozt… Őragy Úr, jó ötlet a japánnak halefet adni a kezibe?… Maga tudja…

Kamerad. Suvenirja na Policija Vengerszkij a cymera na pozdorja i paketu dikych.

Bonszáj, suvenir o pandur. Hai, emblema hoy deska, o hasadba katana! Hai.

Jé, ez letérdel. Nem kell ennyire megköszönni a… HÉÉÉÉÉ! Hívja a mentőket, Kálmán! Maga meg ne nézzen, Őragy Úr, azt fordítottam, amire megkért!

2018. október 9.

27. A lovas szolgálat

Pihenj! Na, nem mintha bárki is vigyázzban állt volna. Mai eligazításom rendhagyó módon kihelyezetten történik, mint a kormányülés. Ezért vagyunk itt, az istállóban. Tulajdonképpen tarthatunk állófogadást is, én aszondom, nyer az MTK 2-0-ra, tartja valaki?

No, ámberek, ami ma minket idehozott, az a nagy-nagy, teméntelen emberi agyi átláthatatlanság. Merthogy kaptunk hat lovat. Mondtam én, hogy nem kéne leadni a Ladákat, mondtam én, ha volt is bennük darabonként hatszázezer kilométer, de ha betámasztottuk egy bottal az ajtaját, még nem köllött megfagyni, ment a füttés. Na, ennek vége, Lada helyett megkaptuk ezeket a paripákat. Ezeken csak ülésfűtés van. Azt a feladatot kaptam, hogy oktassam maguknak a lovagolást, meg a lórul végrehajtott kommandózásos intézkedéstaktikát. Én már látom, ebből megint akkora botrány lesz! Majd vartyogja a híradóban a nyavalyás, hogy magas lórul beszél a rendőr az állatpógárokkal. Hogy lefagy a lapockánk, az momentán senkit sem fog érdekelni, csak az, hogy leszálljanak a lórul intézkedés előtt.

Hát, kérem, hun is kezdjem? Talán az elején. Aszonták, becsüljük meg a lovakat, mert csak mi kaptunk, meg a metrórendőrség. Láthatóan valaki ott fent éppen tüsszentett, aztán a ló egy rubrikával arrébb lett beikszelve az anyagigénylésen. A fiúk ríttak, mint a kölyökfóka, mikor mellettem átvették a lovakat, hogy „de hát, hogy menjek le vele a Moszkva téren a mozgólépcsőn, instállom?” Az volt a válasz, hogy „szálljon fel az Örs vezéren, meg Kispesten, az a főd fölött van. Csak átugrat a jegyótómattán, oszt mán be is kaptat a kocsiba.” „De le kő hajtani a fejem, ha benn ülök a lovon a metróba!” „Na, és? Fürkésszen, ámber, fürkésszen! A lórul észreveszi a kocsiban a zsebtóvajt!” „De ha észrevettem, hogy megyek oda?” „Lóugrásban, vagy mittomén! Óggya meg! Kérem a következőt, ne tartson fel! Maga honnan gyütt a lóért?” „Autópályarendőrség.”

Ezután én má’ nem is reklamáltam, ámberek, bevallom férfiasan, meghúztam magam, mint menekült a fülketetőben. Amíg van, aki nálunk is rosszabbul jár, addig nekünk coki! Hőőőőő!… Nem neked mondtam, teeeee! Na, ez a demonstrátus most azt mutatta, hogy mit nem szabad a ló előtt mondani. Figyeljenek, mert nekem is csak egyszer mondták el. Ez kérem a ló eleje. Meg lehet ismerni, hogy ez a két fényes golyóbis itt elöl van, és pislog vele. Ide lejjebb ne nyúljanak, mert ott van a foga. Akkora ló foga van, hogy marha nagyot tudhat harapni vele. Kockacukorral lehet próbálkozni, de amelyik túleteti, azt kinyírom. Adjanak neki édesítőtablettát. Na, ez, itt középtájon a ló ülése, tőle délre meg a túlfolyócső. Van a nyereg alatt ez a fityegő vaslépcső, ebbe tegyék bele a lábukat, úgy köll felmászni. Kálmán, jöjjön csak ide! Úgy szeretek magán demonstatuálni. Na, akassza be a lábát, úgy, nagy lendület, és fel!… Jól ül? Ja, hogy beszorult az utókor maga alá. Hát, az rossz lehet. De legalább nem szaporodik majd. Na, mit lát?… Csillagokat. De azon kívül?… Úgy van! Vagyis? Valóban. Akkor FORDUJJON MÁ’ MEG!!!

Na, a Kálmán, mint láthatták, előreszaladt a tananyagban, és szemrevételezte a ló tomporát. A tompora közepin az a zsombék a farka. Adtak egy használati utasítást is a lóhoz, de az egyik idefelé kirágta az IFÁ-n a ponyvát, és megette a kézikönyvet. Magunkra vagyunk utalva, ámberek, úgyhogy ez az az eset, hogy minden ötletre nyitott vagyok. A lóhó rendszeresítünk egy menetlevelet, ugyanúgy kell vezetni, mint az ótójét, csak normálisan. Szépen beírják, hogy honnan, mikor, hová, ki. Nem akarom meglátni, hogy „szántás”! Nem kő mindég őszintének lenni. Tankolásnál a szénát kilóban, a vizet literben tüntessék fel, ha mást is adnak neki, akkor a megjegyzés rovatba írják be. Nem tudom, a MOL elfogadja-e a szénakártyát, de addig is a Csupatiék tanyáján van némi fű, legeltessenek. Na, kérem, alássan, akkor most, hogy már ki vannak képezve, lássuk, milyen szolgálatokat tudunk ellátni a lóval. A ló rendkívül alkalmas a posztos szolgálatra, tudniillik, állva alszik. Tehát nyugodtan kumhatnak egyet a nyeregben, csak vegyenek akkora napszemüveget, mint a Szabó Laci, hogy ne lássák a csukott szemüket, meg igyekezzenek nem lefordulni horpasztás közben. Ha valaki akar valamit, majd szól hangosan, nem igaz? Járőrszolgálatra is alkalmas a ló, szépen, poroszkálva lehet vele haladni. Igaz, a nyamvadt karjukat nem tudják olyan lazán kilógatni, mint az ótó letekert ablakán, de haladni lehet vele. A ló tiszteletet parancsol, ha maguk nem is. Ami kicsit macerás lesz, az a fogolyszállítás. Na, most ennek több fajtája alakult ki historikusan.

Az elsőnél maguk elejbe lökik a delikvenst keresztbe. Ha veszélyes bűnöző, a ló hasa alatt össze lehet bilincselni a kezit a másik oldalon lelógó lábával. Ilyenkor vigyázzanak, nehogy nagyon meghúzzák a bilincset, mert ha szoros a pasas, a ló nem kap levegőt, oszt egyszer csak eldől, mint az ingaóra. Ha valakit vezetőszíjjal szállítanak, hát az, ugye adja magát. Ha pofátlan, s a felmenőiket buzdíjja mindenféle nemi eltévelyedésre egymással, meg magukkal, a szógálati szabályzat lehetőséget ad a ló tempójának icipici módosítására, melyre ez a töltőtoll a legalkalmasabb. Csak döfjék a ló hátába, oszt lehet kapaszkodni! Rodejó! Ha megfékezték a lovat, forduljanak hátra, és kérdezzék meg a pácienst, jól van-e? Ha, igen, az a fránya „bögöly” megint megcsípheti a lovat. A cselekvéssor tetszőleges alkalommal ismételhető. Rózsa Sándor is így tanulta mög az emberséget! Lóval lehet forgalmat is irányítani, de ilyenkor le kő kötni a farkát. Mer’ mondjuk ülnek a hátán, elengedik a keresztirányú forgalmat, ez a gebe, meg elhajt két legyet a farkával, oszt mán ki is törtek a kocsik a mellékutcából félreértésileg! Szóval óvatosan!

A ló azonban az elégedetlen tömeg lecsitítására a legalkalmasabb! Ámberek, az valami csuda! Ha Custer olyan lovasrohamot tudott volna, mint mi a Fradi-pályán, Ülő Bika még ma is rezervoárba színá a békepipát, nem azt a szegény ámbert csáklyázta volna a tomhenkszével. Szóval, amikor kimegyünk majd oda a város szélibe, hogy rendet tegyünk a mi kis terráriumunkban, akkor a ló jó munkát fog végezni. Mi már nem biztos! Nem akarok másnap felvételeket a híradóban, ezért, akinél kamera van, az az első számú pablikenemi! Üldözni is szabad. Na, válasszanak egy-egy állatot, oszt etessék meg őket. Kálmán, odanőtt? Mi?… Jól van, gyűjjék, kiíratok magának receptre szuszpenzort. De aztán rendesen bevegye ám étkezés előtt!

2018. október 4.

26. A jutalomosztás

Erőt, egészséget, üljenek le!

Ámberek, ezúton szeretném megköszönni a munkájukat, amivel kivívták, hogy megjutalmazódok a holnapi napon, hacsak addig ez a pecsétnyomó Kálmán nem követ el valamit.

Nagyon jól esik, hogy ilyen jól dolgoznak, és a pénz is jól jön, megvan a helye. Mivel hálával tartozom, küldök maguknak egy számot. Mondjuk az ötvenest.

Mai eligazításom tárgya a jutalomosztáson való részvétel. Nekem kő szép ruhába menni, meg a Kálmánnak. A többieknek azt tudom mondani, hogy igen szűk körben tudom elképzelni, hogy valaha is kapnak kanalat a mézesbödönhöz, s ezen irányultságból kellene felsorakozniuk a szőnyeg szélén, tehát ők csak érdekességként hallgassák meg az eligazítást, ami ma a Kálmánnak szól.

Ájjonmán fő’, ha magáról van szó, maga plédarcú!

Tudja, negyvennyolc órát kaptam az Őragy Úrtól, hogy kiderítsem, miért adnak jutalmat magának a vármegyén, merthogy itten erre nem kínálkozott önként semmiféle józan magyarázat!

48 óra!?

Mondom, „micsinájjak, főnök, nem elég ez nekem, nem vagyok én olyan gyors, mint az a szerecsen Eddie Mörfi!” Aszondja, őt nem érdekli, ha köll, hozzam ki a BV-ből, akit kell, de ha nem nyomozom ki, akkor vissza fogom sírni az afganisztáni békemissziómat.

Hát, nem volt könnyű, de kiderítettem. Megtettem a jelentést az Őragy Úrnak, oszt azóta zokog, és rimánkodik az Úrhoz, hogy fosztaná meg rendfokozatától, s vezetné őt valami tanyába, ahol csak egyszerű marhákkal kellene bíbelődnie, nem olyanokkal, mint ez a lakmusz e’! Mondtam neki, szívesen mennék hozzá fejőlánynak akár, csak borogatnám naphosszat a sajtárt, hordanám a ganyét, vakarnám a tehén lába szárát. Szép élet vóna az! Sehun egy Kálmán, csak böglyök, meg egyéb szokvány vérszopók.

De most megosztom magukkal is a miértet. Az egésznek az oka a Kálmán neve! Nem a keresztneve, mert azért nem, hogy jutalmat nem adnának, de még sajnálkozó levelet is kiállítana miatta az okmányiroda, merthogy neki olyan névvel köll élni, hogy „Kálmán”, ami valljuk meg, elég csehszlovák egy dolog, és ő ezért mostantól, a levél felmutatása ellenében megérdemli az ötven százalékos vasúti kedvezményt, az olcsóbb hitelt, és azt, hogy vérvételnél nem kell neki sorban állni… hogy vennék tőle ácskapoccsal nekifutásból!!!

Persze, ezen az alapon követelhetné az összes Béla is, nem?

Nem, mintha valami bajom lenne a Bélával, mint névvel, végülis királyt is hívtak így, igaz, azt senki se merte csúfolni, de azért ha anyám ily rút tréfát űzött volna velem, valószínűleg már Dömének hínának, mint az útszéli békát.

A Kálmánnak azonban a vezetéknevében rejlik a hiba!

Na, most, mit néznek, mint mélymagyar a Maya Goldra, mit néznek? Na, akkor felírom ide a táblára a Kálmán vezetéknevét… Na, lássák?… Bezonyám! A